APA
Még sok kívánnivalót hagy maga után Horvátországban a sajtószabadság ügye – állapította meg minap kiadott jelentésében a Freedom House (FH) független amerikai megfigyelő szervezet.
FIGYELŐ
Még sok kívánnivalót hagy maga után Horvátországban a sajtószabadság ügye – állapította meg minap kiadott jelentésében a Freedom House (FH) független amerikai megfigyelő szervezet. Az osztrák hírügynökség szerint több más nemzetközi és társadalmi szervezet is ostorozta a közelmúltban Horvátországot a média tevékenységét korlátozó jogszabályok és az állítólagos politikai beavatkozások miatt. E bírálatok több szempontból is kényesen érintik Zágrábot, de leginkább azért, mert a sajtószabadság tiszteletben tartása fontos feltétele az ország európai uniós csatlakozásának. A Freedom House szerint az ország legfontosabb adója, a Horvát Rádió és Televízió továbbra is politikai befolyás alatt áll. A Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi szervezet – csakúgy, mint a horvát sajtószakszervezet – túl szigorúnak tartja a médiában történt rágalmazással kapcsolatos törvényt, noha ezen a téren éppen most, október elejétől lép érvénybe egy fontos enyhítés. Lényege, hogy ezentúl nem az újságírónak kell bizonyítania ártatlanságát, hanem a magánvádas indítványt tevő személynek kell bizonyítania, hogy megrágalmazták. Eddig egyetlen horvát újságíró sem került rács mögé rágalmazás miatt, de két elmarasztaló ítélet született már. Az egyik esetben felfüggesztett két hónapos büntetést szabtak ki egy spliti újságírónőre, mert – az ítélet szerint – megrágalmazott egy üzletembert. Egy másik elítélt újságíró úgy kerülte el börtönbe vonulását, hogy Vesna Skare Ozbolt igazságügyi miniszter saját zsebéből kifizette az elítélt óvadékát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.