Ficónak (részben) igaza volt

Nos, előtte az első kormánya bevezetett vagy megemelt egy sor juttatást, amely alanyi jogon jár a most általa kritizált családoknak is, amelyek jórészt a gyerekeikből, de feltehetően nem annyira a gyerekeikért élnek.

A kérdés feltevése után pedig gyakorlatilag nem fog történni semmi, Ficóék aligha nyúlnak hozzá érdemben a rendszerhez, csak megint gyakorolták a populista nagyotmondást, aminek ugye bajnokai (lásd a miniszterelnök önvallomását: „a populizmus bajnokai vagyunk”). Ezért Fico megérdemli a bírálatokat és meg is kapta azokat. De ez még nem ok a fontos alapelveket feszegető kérdésfelvetés elutasítására. Ezért adok megrögzött jobboldali konzervatívként részben igazat a balos populista kormányfőnek.

A modern jóléti államokban a szociális juttatások rendszerének meghatározása lényegében három alapelv különböző függvénye. Az első az univerzális, alanyi jogon mindenkinek járó juttatások és szolgáltatások meghatározása. Azaz a klasszikus liberalizmus (Adam Smith) által és óta közfeladatnak tartott, mert csak az állam által biztosítható ún. közjavakon (honvédelem, közbiztonság, igazságszolgáltatás) kívül mit biztosítson még az állam a polgárainak, kivétel nélkül. Nálunk ebbe az univerzális körbe tartozik például a közegészségügy, a közoktatás és a családoknak járó szociális juttatások nagy része.

A másik elv a rászorultsági, leegyszerűsítve az állam azt segíti, aki arra rászorul, többnyire azért, mert szegény (lásd állami szociális segélyek, iskolai étkeztetés és segédeszközök). A harmadik elv az érdemek szerinti elosztás, azaz a jogosultság feltétele, hogy valaki befizet a rendszerbe (ezért kap később például öregségi nyugdíjat, táppénzt, munkanélküli-segélyt). Világszerte számtalan kombináció létezik, ezért önmagában nem ördögtől való annak feszegetése, hogy jó-e a jelenlegi szlovákiai, jórészt univerzális családtámogatási rendszer. A kormány azt tervezi, hogy a rászorultsági elv alapján bizonyos jövedelem felett már nem járnának egyes segélyek. Nincs ebben semmi új, elvégre a lépést sok közgazdász és a jobboldali pártok is javasolták. A lényeg persze az, hol húzzák meg a jövedelemhatárt, ki számít majd „gazdagnak”. De ugyanilyen megalapozott lehet az érdemek valamilyen figyelembe vétele is. Azaz, ha valaki egy centet sem dobott a közösbe (vagy jóval kevesebbet fizetett be), miért kapjon meg alanyi jogon ugyanúgy mindent (sőt rászorultsági elven még többet is), mint aki évekig, évtizedekig befizető volt. A kérdésre adott válaszoknak messzemenő és sokrétű hatásai vannak a társadalomra és a gazdaságra, ezért még visszatérünk a témához.

A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója