Fekete péntek

<p>Ez a vészjósló jelzős szerkezet egy újkori néphagyományt takar. Az urbánus folklór eme jeles napját az Amerikai Egyesült Államokban a hálaadás ünnepe utáni napon ülik meg. Illetve szó sincs ülésről, annál inkább tülekedésről, egymás taposásáról, közelharcról, a &bdquo;győzzön az erősebb&rdquo; elvről.</p>

Tegnap este tele voltak a híradók a boltokat megrohamozó vásárlótömeg képeivel. A Black Friday, azaz Fekete péntek ugyanis a karácsonyi vásárlási szezon hivatalos kezdete az USA-ban. A hisztéria valamikor a hatvanas években kezdődött, amikor a boltok reggel hatkor nyitottak ezen a napon, a zárás pedig az évek alatt fokozatosan éjfélre tolódott ki. Ilyenkor jelentős árengedménnyel lehet megvenni azokat a nélkülözhetetlen dolgokat, amelyek majd a karácsonyfa alá kerülnek. A fantasztikus akciók, leárazások miatt az emberek az áruházak előtt éjszakáznak, hálózsákban alszanak, nyitáskor pedig felajzott hadseregként rohannak a polcok felé, és egymás kezéből tépik ki a holmikat. Kezdettől fogva annyi volt a zúzódás, csonttörés, a koccanásos baleset, hogy a találékony és rendkívül kreatív marketingmenedzserek Fekete pénteknek nevezték el ezt a napot. Az utakon hatalmas dugók, a parkolóhelyekért közelharc dúl, van dolga bőven a rendőröknek és a baleseti sebészeknek. Az USA több tagállamában már munkaszüneti nap a Black Friday, ahol pedig nem, ott a dolgozók szabadnapot vesznek ki, nehogy lemaradjanak az egyszeri alkalomról. Másutt helyi rendeletekkel korlátozzák a boltok nyitva tartását, hogy a roham lehetőleg ne nyúljon bele az éjszakába. A következő napokban pedig sorra jelennek meg a statisztikák a lakossági költekezésről. Tavaly 140 millió ember vásárolt ezen a napon, ami a teljes amerikai népesség majdnem fele, és mintegy 60 milliárd dollárt hagytak a pénztáraknál. A Gallup már egy héttel ezelőtt kiadta idei becsléseit, amelyek szerint egy átlagos felnőtt amerikai 720 dollárt fog költeni az ünnepi szezonban. Az utóbbi pár évben hozzánk is begyűrűzött a Fekete péntek, bár szerencsére szolidabb verzióban: néhány nagy internetes áruház hirdet egynapos árengedményeket. A virtuális vásárlás nem jár fizikai tortúrával, legfeljebb a rendszer fagyhat le, nem a bolt előtt éjszakázó vásárló. Ez is valami. Ráadásul a boltokban sincs tömeg, ha az emberek a számítógép előtt ülnek. Az USA persze ebben is előttünk jár. Csak a hétvégét kell kibírni, mert hétfőn jön a Cyber Monday, ami tulajdonképpen ugyanazt rohamot jelenti, mint a Black Friday, csak az interneten...  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?