Fapados szívatás

Ez sokszor igaz is, tényleg néha találunk jegyet pár tíz euróért, ám a Covid után alaposan átrendeződött a piac, és tavaly nyáron már érezni lehetett az előszelét annak, hogy főszezonban méregdrágán adják a jegyeket a (fapados) légitársaságok. De ezt még lehet fokozni, idén nyáron ugyanis még a tavalyinál is többe kerül egy retúrjegy. És ez még nem minden, az utasnak ugyanis egy valóságos labirintuson kell végigverekednie magát, ahol megannyi akadályt (extra fizetős szolgáltatást) kell sikeresen átugornia, ha nem akar többet fizetni. Nem mindenkinek sikerül, és a drága jegy még többe fog kerülni. Pénzgyűjtő szívatás fapados módra.

Idén nyáron több száz euróba kerülnek a jegyek Európán belül, ha csomagot is vinnénk, akkor 350– 700 euró is lehet egy jegy oda-vissza. Fapadossal. Most rákerestem egy véletlenszerű dátumra (július 21–28.), párizsi jegyre: a fapados 550 euróért adja, a francia nemzeti légitársaság „csak” 343 eurót kér ugyanazért. (Összehasonlításképpen: tavaly már 550 euróért tudtunk foglalni jegyet például Thaiföldre vagy a Hawaii-szigetekre is.) De szinte már bármilyen célállomást választunk, hasonló a képlet, nem a fapados az olcsó megoldás.

A nagy áremelkedés azonban egy újabb jelenséget is hozott magával: az olcsónak hitt (ultra) low cost légitársaságok nemcsak a jegyárat növelték, hanem jelentősen megemelték az extra szolgáltatások árát is. Aki többet vinne magával, mint egy előtte lévő ülés alá behelyezhető kis hátizsákot, például egy kis kabinbőröndöt, ezért 50–100 euró extrát kell fizetnie, ha pedig feladott poggyásszal (is) utazna, az akár további 200 euróval is növelheti a végösszeget. Ha pedig az ülőhelyet is kiválasztaná, azért 30–55 eurót számol fel a légitársaság. És ez még nem minden.

A foglalás során ugyanis megannyi plusz szolgáltatást kínálnak fel (klubtagság, extra tagdíj, biztosítás, szállásfoglalás, autóbérlés, belépő a reptéri várókba stb.), aminél sokszor nehéz megtalálni a „nem, nem kérem” opciót (ebben a két legnagyobb társaság, az ír Ryanair és a magyar Wizz Air közül ez előbbi a korrektebb). A Wizz Air a székfoglalásnál előbb megadja az árat oda-vissza, majd csak azt a lehetőséget mutatja, hogy más ülőhelyet választok (szintén pénzért), és még a gyakorlott foglalóknak is nehézséget okoz, hogy megtalálja azt az opciót, hogy nem akar fizetni az ülőhelyért, mindegy, hol, csak utazhasson (kétszer a következő gombra kattintva). És ezután jön az ultra pofátlanság, extra biztosítást kínál azért (szintén 40–50 euróért), hogy ha ketten (vagy családdal) utaznánk, akkor ne szórja szét az utasokat a repülőgép különböző pontjaira, hanem egymás mellett ülhessünk (a nemzetieknél ez alap, a fapadosok vezették be a szándékos szétültetést, hogy még így is bezsebeljenek pár tíz eurót az utazni vágyóktól). Az pedig már csak hab a tortán, hogy a check-innél és a kapunál árgus szemmel figyelik, hogy az utasok kabinbőröndje még csak véletlenül se haladja meg a megadott értéket, akár egy cm-nyi eltérést is büntetnek (legalább 50 euró, de még ennél is többe kerülhet, ha nem fér bele a keretbe a kis bőrönd).

Persze, az rendben van, hogy az extra szolgáltatásokért fizetni kell, ám az már nem mindegy, hogy mennyit. Ázsiában például egy 20- 25 kg-os feladható keret (ott akár több csomag is lehet, ott súlykeretet vásárolunk) csak 20 euróba kerül (Európában ez akár 200 euró is lehet), de a közelmúltban egy +5 kg-os növelésért is csak 1 eurót számoltak fel…

A pofátlanságnak nincs határa, újabb és újabb extra díjakra számíthatunk, lehet, eljön az idő, amikor már azért is pénzt kérnek, hogy ne szórjanak rajzszöget az ülésre.

Az utazás élménye helyett pedig jöhet a rettegés, hogy miért kell még fizetni, mit szúrtunk el a foglalásnál, mi nem „szabályszerű”.

A nyári méregdrága árak és a fenti utasbarátnak nem nevezhető trendek után átértékelhetjük az alapgondolatot, hiszen most már tudjuk: nem vagyunk olyan gazdagok, hogy fapadossal utazzunk…