Eurózóna-elhagyás

A világ legnagyobb hitelminősítőjének nyolcoldalas elemzése szerint az euróövezet stabilitási és növekedési paktumának felvizezése a szabályok megsértését törvényesítette, és ezzel feltárta, mennyire nem törekszenek következetesen a jelenlegi tagországok a fenntartható költségvetési politika kialakítására. A 12 euróövezeti tagország közül öt megsérti valamilyen módon a paktumot, és a 25 EU-tagállam csaknem fele – köztük a négy legnagyobb, Németország, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország – átlépi az államháztartási hiányra megszabott 3 százalékos maastrichti tűréshatárt. Az átlagos euróövezeti államadósság idén a GDP 71 százalékára emelkedett a 2002-ben mért 69 százalékról.

Az elemzés szerint két fő oka lehet annak, hogy valamely tagállam elhagyja az euróövezetet. Az első annak kísértése, hogy az adott kormány hagyja meredeken leértékelődni az ismét bevezetett nemzeti valutát, erősítendő a gazdasági növekedést. Ez azonban nem oldaná meg az érintett ország problémáit, mert versenyképességét ismét aláásná az infláció és a további leértékelődés. A kilépés második lehetséges oka az lehet, hogy az erősebb adósi besorolású tagországok saját erős adósprofiljukat akarják megvédeni a gyengébb tagállamok okozta hígulástól, és nem akarják azok kisegítésének számláját állni.

A jelentés szerint azonban a Standard and Poor’s úgy tartja, hogy azok az euróövezeti országok, amelyek kilépnek a valutaunióból, és adósságukat átvezetik új fizetőeszközükbe, nem fizetővé válnak, mivel ez a szerződési kikötéseknek a hitelező kárára történő egyoldalú módosítását jelentené.

Ez nem ugyanaz a helyzet, mint amikor 1999-ben a nemzeti valutákban vezetett adósságokat vezették át euróba, mert az euró azoknak a megszűnő valutáknak a törvényes utódja lett, az euró azonban az esetleges kilépések után is fennmaradna.

A kilépési forgatókönyvek legrészletesebbje Olaszország távozásának következményeit tárgyalja. Az elemzés szerint az olasz gazdaság 2006 végéig a 90-es évek átlagához képest 27 százalékos, és csak az euró bevezetése óta 19 százalékos reálfelértékelődést fog elszenvedni – ennek mércéje az egységnyi termékértékre jutó feldolgozóipari munkaköltségindex –, ami komoly versenyképesség-vesztést jelent. Ennek erőteljes jelzője az, hogy Olaszországban a lanyha belső kereslet ellenére hiányba fordult a folyó fizetési mérleg, zsugorodik a kereskedelmi többlet és az olasz exporttermékek világpiaci részesedése. A múltban az olasz kormányok leértékelték volna a lírát, hogy lendületbe hozzák a gazdaságot, az euróövezetben azonban erre nincs mód, ezért az egyetlen gyakorlati lehetőség a kilépés, nemzeti valuta bevezetése és leértékelése, áll a hitelminősítő elemzésében.

A felvázolt forgatókönyv szerint Olaszország 2006. december 31-én bejelenti meglepetésszerű kilépését az euróövezetből, és az új líra azonnal 27 százalékkal leértékelődik, vagyis a reálárfolyam visszatér a 90-es évek átlagára, egy csapásra visszaszerezve az elvesztett versenyképességet.

Elkerülendő az azonnali nem fizetővé nyilvánítást, Olaszország euróban fennálló adósságát továbbra is euróban fogja törleszteni, ez azonban a GDP-hez mért államadósság-rátát egyetlen nap leforgása alatt 138 százalékra növeli a valutacsere előtti 108 százalékról.

Az egy főre jutó, euróban mért jövedelem 20 ezer eurót épphogy meghaladó szintre zuhanna a jelenlegi több mint 25 ezer euróról. A kamatok követnék a gyorsan növekvő – 2007–2011 között évi átlagban 4,8 százalékos – inflációt, ugyanezen időszakban 6 százalék fölé emelve az államháztartási hiányt az idei 3,4 százalékról, az államadósság kamatköltsége pedig a bevételek 16 százaléka fölé emelkedne a 2006-ra várt 11,5 százalékról.

Az euró által nyújtott menedék nélkül Olaszország külső likviditása jelentősen gyengülne, ami nyomást gyakorolna az adóskockázati besorolásra, áll az S and P elemzésében.

A hitelminősítő szerint az alacsonyabb adósi besorolású euróövezeti tagok osztályzatai zuhannának a legnagyobb mértékben kilépés esetén. A jelenlegi sereghajtó Görögország, amelynek szuverén besorolása „A”, négy osztattal „BBB mínusz”-ra zuhanna vissza, amely a már csak megszorításokkal befektetőinek tekintett, spekulatív elemeket is tartalmazó „BBB” kategória legalsó szintje. Olaszország és Portugália besorolása „AA mínusz”-ról két-három fokozattal ”A mínusz”-ra vagy „A”-ra esne vissza, áll a jelentésben.

Nem ez az első olyan londoni elemzés, amely a valutaunió részleges vagy teljes felbomlásának következményeit ecseteli. Az Economist Intelligence Unit gazdaságelemző központ nem sokkal a francia és a holland népszavazási kudarc után közzétett prognózisában azt írta: „valószínűtlen, de nem elképzelhetetlen” az Európai Unió és vele az euróövezet teljes összeomlása az alkotmányos szerződés elvetése után elindult belső folyamatok eredményeként.

A Moody’s nemzetközi hitelminősítő múlt heti elemzése szinte szó szerint ugyanerre a következtetésre jutott, mondván: az euróövezet felbomlásának olyan óriási politikai, gazdasági és pénzügyi ára lenne, hogy ez a forgatókönyv „erősen valószínűtlen, ugyanakkor már nem lehetetlen”.