A korábbi évekhez képest látványosabb külsőségek között zajlott a szlovák nemzeti felkelés immár hatvanadik évfordulójának megünneplése. S e mögött minden bizonnyal nemcsak az időbeli távlattal együtt járó egyfajta kötelező méltóság megadása húzódott meg.
Európai értékrend hatóterében
Ez idő tájt Nyugat-Európában a világégés mindennapokba beivódott iszonyata egyre erőteljesebben táplálta az emberi szenvedések igazi orvoslása iránti vágyat, olyan Európa megteremtésének óhaját, mely képes tartós békét teremteni. Az alaphangot Churchill 1946-ban a Zürichi Egyetemen tartott beszéde adta meg, az egyesült Európa megteremtésére szólítva fel. A beszéd a nemzetállamiság retorikájával szemben a nemzetek közötti megbékélést, a különböző népeket egybefogó európai patriotizmust hirdette. S ez eltért a korábbi győzelmi beszédektől, a győztesek és a vesztesek viszonyát rendező, úgymond, ősi elvektől.
A mai Európai Unió tehát nem a béketárgyalások döntései nyomán, hanem az 1945 utáni Európa újjáépítésének szándékából született, abból a parancsszerű felismerésből, hogy soha többé nem fordulhat elő a fasizmus szülte barbárság. De ez egyben hadat üzent a háború utáni bosszúállásoknak is.
A győztesek közötti érdekellentétek azonban a világ kettéosztásához és Európa kettészakadásához vezettek. A szovjet hatalmi övezeten belül a felkelés, melynek már a lefolyásában is közvetlen szerep jutott a fasizmus elleni összefogáson belüli, homlokegyenest ellenkező társadalmi-politikai beállítottságnak, a kommunista hatalom-kisajátítás eszközévé vált. A magyarok részvétele pedig belekerült az internacionalizmus olvasztótégelyébe, ahol azonban megfért a nemzetállami fensőségesség és a többségnek a kisebbséggel szembeni szűkkeblűsége is. A szlovákiai magyarság évtizedekig a felkelés magyar vonatkozásaiban a kisebbségi jogvédelemhez igyekezett kapaszkodókat találni.
A rendszerváltást követően sokan azt várták: a korábbi kizárólagossággal szemben elkezdődik a polgári részvételt hangsúlyozó újabb egyoldalúság. Ehelyett előbukkantak a Tiso-rendszer hívei, akik ideológiai muníciót szállítottak a felkelést nemzetárulásnak minősítő kifejezett politikai törekvések számára. A felkelés ünneppé nyilvánítása körüli huzavonák során úgy tűnt, hogy ebbe akaratlanul is belejátszik a rendszerváltó politikai elit magatartása, mely a felkelés örökségének ápolását igyekezett a kommunista utódpárt önmentő igyekezetének tulajdonítani. A magyar kisebbségi politikusokat talán nem is a magyar részvétel puszta ténye, hanem már akkor, 1992-ben bizonyos európai összefüggések megsejtése befolyásolta, amikor a parlamentben egyértelműen az ünneppé nyilvánításra szavaztak.
Nyilvánvaló, hogy a szlovák nemzeti felkelés öröksége az Európai Unió értékrendjébe ágyazódva úgy találhatja meg a maga méltó helyét, hogy az unió mára kikristályosodott szellemiségén keresztül szembesül a kezdetekig visszanyúló tehertételekkel. A szlovákiai magyarság számára ez egyre kedvezőbb lehetőséget teremt annak a demokratikus alapelvnek az érvényesülése folytán, mely elismeri és tiszteli: az állam polgára más közösségekhez is érezhet és velük is ápolhat szerves kötődést.
A szlovák nemzeti felkelésben részt vett, különböző nyelvterületekről származó magyarok szerepvállalásában az egyetemes magyar lelki együvé tartozásnak olyan szálai szövődtek, melyek az európai integrációban élhetik meg kiterebélyesedésüket.
Vajon képes-e ezzel élni térségünkben a kisebbség és többség közötti megbékélésen fáradozó politika?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.