Európai alkudozás

Vajon miért akar egy európai parlamenti képviselő a brüsszeli Európai Bizottság élére állni? Vajon miért éri meg Manfred Webernek a jelöltség, vagyis a demokrácia letéteményesének számító Európai Parlamentből távozva miért szeretne az Európai Bizottság bürokratáinak zászlóvivője lenni? Nem pont fordítva szoktuk ezt látni, amikor sok év közigazgatási tapasztalattal végül valaki a politika világába lép?
Az európai intézmények működése közti logika más, mint a hazai – állami – struktúráké. A bizottság hatalma kétségtelenül érezhető és hagyományosan nagyobb, mint az elsőre látszik. Elég csak a jogalkotás folyamatát nézni: míg a tagállamban a parlamenti képviselők is benyújthatnak törvényjavaslatot, addig az Európai Parlament elé csak az kerül, amit a bizottság odatesz. A kizárólagos jogszabály-kezdeményezési jog őre, és emellett az uniós jogszabályok végrehajtásának felügyelője a Bizottság. Tehát a kimeneti és a bemeneti pontnál is ott áll. Ehhez képest az Európai Parlament társjogalkotó az Európai Bizottság és az Európai Tanács mellett.
A brüsszeli hierarchiában tehát érthető, ha valaki inkább a bizottsági elnöki székből szeretné nézni a játszmát. 
Másik aréna az Európai Tanács, ahol a tagállamok állam- és kormányfői kapnak helyet. Őket nemzeti szinten választják, és néha találkoznak Brüsszelben, de a nemzeti politikában számolnak el. A Bizottságot szánták az alapítók annak idején a szerződések őrének. „Guardian of the treaties” – ahogy néha ma is hivatkoznak rá. Ez viszont egy nehéz, kettős szereposztás: egyszerre kell ugyanis a biztosoknak a saját nemzetállami érdekeik és a közösségi érdek mentén lavírozni. Hivatalosan kizárólag az utóbbi a feladatuk, a gyakorlatban azért látni, hogy ki honnan jött és miért dolgozik.
Az Európai Bizottság vezetőit, a biztosokat ősszel fogja jelölni az Európai Tanács, majd meghallgatja őket és dönt az Európai Parlament. Az elvi és stratégiai döntéseket hozó biztosok a brüsszeli hétköznapok valódi urai, mivel az állam- és kormányfők ehhez túl ritkán találkoznak. Az érdemi végrehajtás, a gyakorlatba ültetés azonban a bizottsággal kezdődik és vele is ér véget. 

Egyelőre még a felszín alatt zajlanak a valódi játszmák, hogy ki legyen e nagyhatalmú testület vezetője. Manfred Weber néppárti német csúcsjelölt vagy valaki más. Ha német és férfi, akkor hol lesz francia vezető, hol lesz női vezető? Csomagban születik meg a politikai alku, melyben benne lesz a bizottság elnöke, a parlament elnöke, a külügyi főképviselő és a tanács elnöke. Ezt kell úgy elosztania 27+1 tagállamnak, hogy mindenki elégedett legyen.

Ránézésre szinte lehetetlen feladat: kis és nagy tagállamok, női és férfi vezetők, északiak és déliek, keletiek és nyugatiak, szakértők és politikusok…

Számtalan törésvonal színezi a vitát. A jó hír, hogy egyelőre reménykedhetünk abban, hogy a szakmaiság és az integritás nem lesz másodlagos szempont a döntésnél.