Etnikai pártok és jelöltek

Az internetet mérges magyar emberek mérges reakciói lepték el azután, hogy Iveta Radičová volt kormányfő kijelentette: nem jó, ha etnikai jelöltek is csatasorba állnak a választásokon. A „probléma” nem új keletű. A szlovák politika egyik szárnya sem tud mit kezdeni az ún. etnikai politizálással. A populista-nacionalista tábor – mely nálunk paradox módon komoly átfedést mutat a baloldallal – nem az elv miatt támadja, hanem a magyarsággal van gondja. A liberális oldal pedig magával az elvvel nem tud mit kezdeni, 19. századi csökevénynek véli. Ezért ünnepelte például 2009- ben a Híd megalakulását – azt várva, hogy az fokozatosan felváltja a palettán a „maradi” MKP-t –, s ezért csalódott, amikor az utóbbi években rájött, hogy a Híd is valójában egy etnikai párt jeleit hordozza magán, még ha a hivatalos kommunikációban etnikumok felettiként határozza is meg magát. Pedig a képlet ennél sokkal egyszerűbb, s a hibát nem a készülékben, hanem az adásban kell keresni. A pártok alapvetően azzal a céllal jönnek létre, hogy a társadalom bizonyos jól meghatározható csoportjai számára az érdekérvényesítés lehetőségét kínálják. Az, hogy nálunk magyar pártok léteznek, elsősorban nem a magyarok vélt vagy valós nacionalizmusára vezethető vissza, hanem arra, hogy a kisebbségi társadalom tagjainak jó része úgy gondolja, a többi párt nem képes megjeleníteni a közösség érdekeit, nem képes a magyarság fejlődését, megmaradását garantáló programot nyújtani. Ha a szlovák pártok ezeket a célokat zászlajukra tűznék és meg is valósítanák – közben pedig bejutó helyeken magyar jelöltek is feltűnnének listáikon –, meglehet, valóban nem lenne szükség magyar politikai formációkra. Avagy: ha holnap az evangélikusok saját pártot alapítanának, akkor ahelyett, hogy elküldenénk őket a 18. századba – merthogy ilyen már a 19. században sem volt „trendi” –, először azt kellene megvizsgálni, mi késztette őket erre. Milyen érdekeik sérülnek a katolikus többségű társadalomban, mi miatt érezték szükségszerűnek egy konfesszionális alapon álló párt létrehozását? Végezetül: az etnikai politizálás feletti fanyalgás azért sem érthető, mert a többségi választókat megszólító pártok egy része is szlovákként definiálja magát. És ne csak az SNS-re gondoljunk: Iveta Radičová a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió, nem pedig a Demokraták és Keresztények Szlovákiai Uniójának tagja volt. Vagyis a Mikuláš Dzurinda által alapított párt – nevében – ugyanúgy etnikailag definiálta magát, mint a Bárdos Gyulát államfőnek jelölő párt. A szlovák politikusok ahelyett, hogy valakit visszaküldenek a fára vagy régimódinak neveznek, inkább a kiváltó okokon gondolkodhatnának el. Úgy mindenkinek jobb lenne, de legfőképpen nekünk, magyaroknak.