Esélyt az egyezségnek

Ezek a bejegyzések bizonyos mértékig a közhangulatot tükrözik. A sok korábbi, meddő próbálkozást követően érthetőek a tamáskodó állásfoglalások, melyek szerint túlzás történelminek nevezni az eseményt. Ott ólálkodnak a kútmérgezők is, gyűlölködő, biztos kudarcról kuvikoló, az egyik párt felsőbbrendűségét bizonygató soraikkal. Ezek is igazolják, hogy helyi szinten még családi körben sem lesz egyszerű abbahagyni a sárdobálást, felülemelkedni a vélt vagy valós sérelmeken. 

Nem a hurráoptimizmust hiányolom, hanem a felelősségteljes megnyilvánulásokat, amelyek szem előtt tartják, hogy talán az utolsó esély kínálkozik az egységes hazai magyar párt kivajúdására, a parlamentbe való visszajutásra. A tárgyalásokhoz sok időre lesz szükség. Igaza van Hrubík Bélának, aki a Kalondán rendezett fórumon rámutatott: „Van, aki azt szeretné, hogy két hét alatt zongorázzuk le azt, amit tíz év alatt szétvertünk. Közösen”. Berényi József szerint sem érdemes kapkodni, a két munkacsoportra időigényes feladatok várnak. A program összefésülése látszólag egyszerű, de mégsem az. Találóan szögezte le Öllös László, hogy olyan dokumentumot kell kimunkálni, amelyben a három partner megtartja saját arculatát, mert a tagságuk, különösen az úgynevezett kemény mag így érzi majd magáénak, csak így támogatja a remélt egyezséget. 

Alapvető azt tisztázni, vajon etnikai, vagy más hazai nemzetiségieket is befogadó interetnikus párt alakuljon-e. Különösen ebben a témakörben lesz szükség működőképes kompromisszumra, amit Forró Krisztián már többször is meglebegtetett. Ugyanez vonatkozik a platformok szerepének meghatározására. Egyúttal olyan hívószavak is kellenek, amelyekkel megszólíthatók az eddigi viszálykodás miatt kiábrándultak, a szlovák pártokra szavazók. Ez a bizalom fokozatos visszaszerzésének első állomása. 

Nem lesz könnyű dolga a másik, a szerkezeti kérdésekről tárgyaló munkacsoportnak sem, hiszen például javasolnia kell, hogy csak a déli országrészben legyenek-e járási irodák, vagy a ruszinok lakta térségben és másutt is, továbbá hogy milyen kritériumok és kulcs szerint választják ki az alkalmazottakat. 

Egyes politikusok nyilatkozatai fölösleges feszültséget okoznak. Simon Zsolt a Pátria rádióban kifogásolta, hogy a Magyar Fórumot nem hívták meg a tárgyalásokra, aztán kilőtt egy mérgezett nyilat, amikor gunyorosan megjegyezte: Vajon milyen egyesítés az, amely kirekesztéssel kezdődik? Pedig a három párt vezetői egyértelművé tették, hogy ha elkészül az egyesülést rögzítő anyag, ahhoz mások is csatlakozhatnak, ami ráadásul kívánatos. 

Akár zsarolásnak is felfogható Bugár Béla nyilatkozata, hogy ha az egyezségben nem szerepelnek az elvárásai, akkor kilép a Hídból. Ugyanígy minősíthető Gál Zsolt kijelentése is, miszerint ha a területi autonómia célként szerepel az egyezségben, akkor a Magyar Fórum aligha lép be az új politikai tömörülésbe. Demokratikus országokban tiszteletben tartják azt a szokásjogot, amely száz nap türelmi időt szab meg a hivatalba lépő új kormánynak. Addig ritka kivételtől eltekintve, nem bírálják őket. Ezt a jó gyakorlatot követhetnék a három párt egyesülésével foglalkozó bloggerek, elemzők és mások is. Várják ki, hogy mire mennek egymással, milyen rész-, illetve végeredménnyel állnak ki a választók elé.