Hová tűnt a Magyar Szövetség tagjainak harmada?

A Magyar Szövetség (akkor még csak Szövetség) 2021-es létrejöttének évében 14 127 tagot tartott nyilván (Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

A politikai pártok éves beszámolója szerint a Magyar Szövetség tagsága 2022 és 2023 között majdnem az egyharmadával, közel 15 ezerről valamivel több mint 10 ezerre csökkent. A fogyatkozás a Híd távozásával és a Magyar Szövetség rendezetlen belső viszonyaival függhet össze.

A Sme napilap a pártoknak a belügyminisztérium honlapján elérhető éves beszámolója alapján összesítette, hogy az elmúlt években hogyan változott a releváns szlovákiai politikai szubjektumok taglétszáma. Ebből kiderül, hogy a 2021-es létrejöttének évében a Magyar Szövetség (akkor még csak Szövetség) 14 127 tagot tartott nyilván. A következő évben pedig némi növekedés is mutatkozott, 14 898 párttagot tartottak számon, legalábbis ezt a számot írták a belügyminisztériumnak leadott hivatalos dokumentumba. 2023-ra azonban a taglétszám 10 285-re esett vissza.

A számok alakulása

Az önállóan politizáló magyar pártok, majd a Szövetség, illetve az onnan távozó Híd 2023 tagsága egy fordulatos folyamaton ment keresztül. 2020 végén, tehát az egyesülés előtt az elődpártoknak, így az MKP-nak 8899, a Hídnak 5516, az Összefogásnak 62 tagja volt. A három szereplő 2021. október elején olvadt össze, addig ezek a számok némileg változhattak, illetve a közös párt létrejöttével elvben olyan tagok is lehettek, akik kilépő nyilatkozatot tettek. A már egységes párt az év végén keltezett jelentésében azt írja, 14 127 tagja van, ami csak minimálisan különbözik a három elődpárt taglétszámának összegétől (14 477). Egy évvel, később 2022 októberében tartották az összevont helyi önkormányzati és megyei választást, ahol a még egységes Szövetség sikeresen szerepelt. Ennek az évnek a végén 14 898 tagról adtak számot a belügynek. A 2023-as év az előre hozott parlamenti választás esztendője volt, a Szövetség körüli turbulenciák pedig felerősödtek. Az MKP-platform a párt jelöltlistájára vette Gyimesi Györgyöt, a Híd-platform elnöksége ezért úgy döntött, kilépnek a Szövetségből. 2023 végén a Szövetség már csak 10 285-ös taglétszámot tüntetett fel az éves jelentésében. A közös pártból távozó és újraalakult Híd 2023 végén ugyanakkor csak 165 taggal rendelkezett. A belügynél lévő dokumentumok szerint tehát jelenleg a Szövetség 4448 egykori tagjának nyoma veszett. A párt elnöksége, élén Forró Krisztián elnökkel ugyanakkor azt kommunikálta, a Híd-platform vezetésének döntése nyomán csak néhány egyén lépett ki a politikai formációból.

A magyarázat

Az immáron Magyar Szövetség nevet viselő pártnál aziránt érdeklődtünk, mi okozta, hogy gyakorlatilag a taglétszámuk egyharmada eltűnt. A formáció szóvivője, Pálinkás Évi lapunkkal azt közölte, a Híd vezetésének a távozásról szóló döntése után a párt központi irodájába csak néhány száz kilépési nyilatkozat érkezett. Arra a kérdésünkre, hogy akkor mivel magyarázzák a többezres létszámcsökkenést, a szóvivő a következő választ küldte: „A Híd-platform adatai nem feleltek meg a valóságnak.” Ezzel együtt is igaz, hogy a párt 2022-re vonatkozóan egy olyan éves jelentést adott le a belügyminisztériumnak, amelyben a Híd-platform adataira is támaszkodtak.

Az előzőekből következik a kérdés, hogy a jelenlegi Magyar Szövetség rendelkezik-e a párttagok pontos névsorával, illetve ebben a névsorban szerepelnek-e azok a hidasok, akik a Híd-platform vezetésének döntése ellenére mégis a közös pártban maradtak. A Magyar Szövetség erre azt a válasz küldte, hogy a jelenlegi tagjaikat járási szinten tartják nyilván. Központi nyilvántartásról azonban nem nyilatkoztak.

Az egykori Híd-platform tagjainak a jelenlegi pártban való tagsága most azért is érdekes, mert a Magyar Szövetség szeptember 28-án tisztújító kongresszusra készül. Az egyik elnökjelölt pedig pont a korábbi Híd-platform politikusa, Pandy Péter, akinek a párttagságával kapcsolatban a szóvivő ezt közölte: „Úgy, mint minden elődpárt tagja, Pandy Péter is 2021-ben a párt megalakulásakor lett automatikusan a Magyar Szövetség tagja.” Információink szerint a taglétszám körüli bizonytalanságok nem befolyásolják, hogy ki vehet részt küldöttként a mostani közgyűlésen, mivel alapesetben a delegáltak ugyanazok a személyek, akik tavaly decemberben az előző kongresszuson részt vettek. Akkor pedig a még feltöltött Híd-platform is delegált küldötteket, bár ekkor már a Híd 2023 a Szövetségen kívül politizált és a párttagság létszámával kapcsolatos kérdéseknek is fel kellett merülniük.

A kilépett Híd

Rigó Konrád, a közös pártból távozó hidasok egyik képviselője lapunknak adott nyilatkozatában visszautasította a Magyar Szövetség által megfogalmazott vádat, miszerint valótlan adatokat szolgáltattak volna. „Ez egyszerre gyerekes és nevetséges, hogy még mindig bennünket hibáztatnak mindenért. Az auditált éves beszámolóink egyértelműek” – mondta. Arról is beszélt, a Szövetség taglétszámcsökkenésének oka abban keresendő, hogy a Híd egykor ötezer taggal olvadt be a formációba. Rigó ugyanakkor nem tudta pontosan megmondani, a távozásukkor mennyien adták be a kilépési nyilatkozatukat a Szövetségnek. De azt kiemelte, azoktól, akik a távozás után részt vettek a Híd újraalakításában, azt kérték, mindenképpen adják le a Szövetségből való kilépési nyilatkozatukat. „Nehogy Forróék ezzel is visszaéljenek” – tette hozzá. Rigó arról is beszélt, a Szövetség taglétszámának tekintetében azt is figyelembe kell venni, nem minden távozó hidas lépett be az újjáalakult Hídba, illetve azok közül sem mindenki küldte el a Szövetségnek a kilépő nyilatkozatát, akik jelenleg már nem dolgoznak együtt a párttal.

Rigó szerint az a kérdés, hogy jelenleg az egész Szövetégben mennyi lehet az aktív tag. Elmondása szerint a párt megalakulását követő reményteljes időszakban is legfeljebb kétezer aktív tag lehetett a három elődpártból létrejövő formációban. „Most ettől, véleményem szerint, csak kevesebben lehetnek, hiszen a Híd kiválásával az aktív hidasok döntő többsége távozott a pártból, így a Pandy Péter körüli királyhelmeci járási tagságon kívül csak elvétve vannak hidas politikusok” – mondta. Végül kijelentette, nem kíván tovább a Magyar Szövetséggel foglalkozni.

Ami történt

A Magyar Szövetség számára a tavalyi év viszonylag viharos volt. A pártban az akkor még létező platformok közül az MKP arra törekedett, hogy az év szeptemberében tartott parlamenti választásra állított jelöltlistájára vegye Gyimesi Györgyöt, aki addig az Igor Matovič vezette OĽaNO-ban politizált. Ettől azonban a Híd-platform élesen elzárkózott. Az MKP azonban ezt a Híd tiltakozása ellenére átvitte, az utóbbi platform vezetése ezért 2023. május 16-án úgy döntött, kilépnek a közös pártból. A távozók Híd 2023 néven, immáron a Szövetségen kívül, újraalakították a politikai formációt, majd megállapodtak a Mikuláš Dzurinda vezette Kékekkel, hogy együtt indulnak a szeptemberi parlamenti választáson. A Szövetségből ugyan távozott szinte a Híd összes országosan ismert politikusa, de nem volt világos, valójában mennyien követték őket a párt tagságából. A Szövetség elnöksége igyekezett azt kommunikálni, hogy nem az egész Híd, hanem annak csak néhány vezető politikusa hagyta ott őket. Sőt, a Szövetségen belül formálisan létre is hoztak egy Híd-platformot, amelyet a pártban maradt, többnyire másod-harmadvonalbéli hidasokkal töltöttek fel. A Szövetség a tavaly szeptemberi parlamenti választáson 4,38 százalékos, a Kékekkel együtt induló Híd pedig 0,26 százalékos eredményt ért el. Rajtuk kívül több kisebb szlovák párttal együtt elindult még a Magyar Fórum, amely a szavazatok 0,11 százalékát szerezte meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?