Érvek helyett hitek

<p>Különös a magyar kormányzati kommunikáció a Közép-európai Egyetem ügyében.&nbsp;</p>

Először nagy dérrel-dúrral bejelentik, hogy 2017 a Soros György elleni küzdelem éve lesz, a Fidesz alelnöke azt nyilatkozza, ki kell takarítani a Soros-féle álcivileket Magyarországról, amikor pedig alig néhány héttel később rohamtempóban kidolgoznak és jóváhagynak egy törvényt, amely ellehetetleníti a Soros György által alapított egyetemet, nem hajlandóak bevallani, hogy ez a lépés a Soros elleni háború része. Szégyenlősségből? Szerénységből? Egy valódi háborúban a felek igenis szeretik világgá kürtölni stratégiai győzelmeik hírét. Nincs ezen mit szégyellni: a magyar kormány megnyert egy fontos csatát a Soros elleni háborújában. Volt hadüzenet is, meg minden, semmi kétség, ez egy valódi politikai háború. A casus belli megnevezése is megvolt, ez is része volt a hadüzenetnek. Soros György támogatja az Európába történő illegális bevándorlást, ami ellentétes a magyar kormány politikájával. Ez gyakran elhangzik a kormány tisztségviselőitől, anélkül, hogy a pontos bizonyításnak szükségét látnák. A vád meglehetősen komoly, hiszen leegyszerűsítve – lássuk be, mindenki az ilyen leegyszerűsített képletekre vezeti vissza ezeket a „sejtetéseket” – arról beszélünk, hogy itt egy ember új hatalmi csoportok kezébe akarja adni az Európai Uniót, gyakorlatilag egy kétezer éves rendet kíván megsemmisíteni. Ezt mondja a magyar kormány. Komolytalannak tűnik egy ilyen érv? Érvként az is, de itt egy axiómáról van szó. Ezzel természetesen rájátszanak a magyar társadalom évszázados antiszemita ösztöneire is, amelyeket az a Soros elleni gyűlöletben kiválóan tud összpontosítani. Bármiféle bizonyítékok csak ártanának ennek a konstrukciónak. A magyar kormány mindezt nyilván nagyon alaposan átgondolta, megfontolta, és úgy látta, megéri kivonulni erre a csatatérre, mert a szélesebb tömegek nem fogják kulcskérdésként kezelni, hogy a CEU Budapesten marad-e, vagy sem. Az értelmiségiek tiltakozásával a magyar kormány nyilván számolt, de ezt már az elmúlt években megtanulta kezelni. Az amerikai kormánytól talán a Trump és Orbán közti „lelki rokonság” miatt puhább hozzáállást várt, de ha nem így van, mindegy, az Obama-adminisztráció durcizását is túl lehetett élni, ezt is túl lehet majd. A CEU-ügy nem mozgathat meg annyi embert, mint három éve az internetadó ügye, okoskodhatott a kormány, hiszen nem érinti közvetlenül a széles tömegeket. Talán igaza lesz, talán nem, e sorok írásakor úgy tűnik, inkább igen. Sikerült ugyan a Fidesz ellen hergelni a társadalom egy részét (sok olyan jobboldali értelmiségit is, akiknek ez a lépés már sok), ám egy évvel a választások előtt győzelemre vittek egy fontos csatát is a főellenség, a „bevándorlás szervezője” ellen, egy konkrét ügyben, amelyben a Soros által alapított egyetem „diszkriminálta” a többi magyar egyetemet. (Tegyük hozzá: azzal, hogy élt a jogszabályok biztosította lehetőségeivel.) Sajnos mindez azt is jelenti, a mai magyarországi politika fő kérdése továbbra sem az, hogyan lehet hatékonyabbá tenni a demokráciát, hogyan lehet javítani az emberek életszínvonalán, kilátásain, közérzetén, hanem hatalmi összecsapásokról, könyökölésről, homokozóbeli háborúzgatásról szól. Ahol érvek helyett „hitek” csapnak össze, és nehéz úgy megszólalni, hogy ne találjuk magunkat azonnal a fegyvercsörgés közepette. Mindez pedig még csak a kezdet, hiszen a kampány még el sem kezdődött.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?