Erő és pszichológia

Nagyon gyorsan sok mindent kell tennie Washingtonnak Irakban, csak egyet nem tehet, azt, amit az iszlám szervezetek követelnek – nem vonulhat ki. Jelenlegi állapotában Irakot nem hagyhatják magára sem az amerikaiak, sem a nemzetközi közösség, hiszen a totális káosz a Szaddám-rezsimnél is rosszabb a kiszámíthatatlanság miatt. Nyugati szobatudósok illuzórikus elképzelése, hogy hagyni kellene az irakiakat, maguk találjanak megoldást a háború utáni helyzetre. Felmérések szerint ettől fél a legjobban az iraki társadalomnak az a része, amely nem vágyik másra, mint nyugalomra, normális életre. A békeszerető többségnek nincs ereje, hogy megteremtse a békés életet. Az erő azoknál van, akiknek nem ez az érdekük, s ezek a csoportok feltehetően jóval sokszínűbbek annál, mint amire a szövetségesek számítottak. A Szaddám-hű erők mellett a vallási fanatikuson és a más arab országokból beszivárgott szervezeteken át egészen a szintén Amerika-ellenes jelszavak mögé bújó, egyszerű köztörvényes bűnözőkig terjed a skála.

Két dolog is jelzi, hogy árnyaltabbá válhat-válik az USA iraki politikája. Az új amerikai parancsnok, John Abizaid tábornok elismerte, hogy gerillaháború folyik ellenük, bár a Pentagon ura, Donald Rumsfeld ezt a fogalmat még mindig úgy kerüli, mint ördög a szenteltvizet, feltehetően a Vietnam-párhuzam miatt. És a másik: bár nem tételesen megfogalmazva, de a legutóbbi Bush-nyilatkozatokból egyértelmű, hogy már a Fehér Ház is elismeri: az iraki kaland költségesebb, hosszabb és véresebb lesz annál, mint amire számítottak.A jelenlegi havi négymilliárd dollárnál többre lesz szükség a megnövekedett létszámú csapatok állomásoztatásához, a közigazgatás, infrastruktúra megteremtéséhez és működtetéséhez. Hosszabb, hiszen már kettőtől öt évig terjedő időszakról beszélnek. Véresebb, hiszen az amerikai halottak száma máris meghaladja az első Öböl-háborúban elesettekét.

A nagypolitika sosem számol komoly tényezőként a lélektani hatásokkal, szívesebben érvel a kézzelfoghatóbb gazdasági és politikai szempontokkal, ami olykor hiba. Helyszíni beszámolók szerint Irakra az erőszak ördögi köre a jellemző. Emiatt az amerikai katonák egyre szigorúbban razziáznak, s nem éppen kesztyűs kézzel ellenőrzik még a nőket és gyerekeket is, ami viszont ellenük fordítja a lakosságot. ĺgy a biztonsági intézkedések inkább szélesítik, mintsem szűkítik a gerillaháború lakossági támogatottságát. Az egyik sürgős tennivaló tehát a pszichésen „elfáradt” amerikai csapatok lecserélése, és a legérzékenyebb területeken más nemzetiségi erőkkel kell felváltani őket. Amelyek nem vettek részt a háborúban, s ezért elfogadhatóbbak a lakosság számára. Ez utóbbi a döntő felismerés – és egyben fordulat is. Powell külügyminiszter már tárgyalásokat kezdett egy olyan BT-határozatról, amely markánsabb szerepet szánna az ENSZ-nek, s lehetővé tenné, hogy olyan országok is küldjenek csapatokat, amelyek ellenezték az iraki háborút. Oroszország jelezte: BT-felhatalmazás esetén nem zárkózna el a csapatok küldésétől, s hasonló feltétellel – vagyis nem az amerikai megszálló parancsnokság alatt – Párizs és Berlin is hajlana egy békemisszióra.Sürgős szemléletváltás kell a sérelmek felhánytorgatása helyett. Ha az iraki helyzet stabilizálása kismértékben is elősegíti az évtizedes közel-keleti válság rendezését, akkor már megérte.