Engedjétek őket a vályúhoz!

Engedjék már a kereszténydemokratákat a vályúhoz! Régen véget ért a választási kampány, amikor minden politikus szíve kizárólag a népért dobog. Újra a nagy osztozkodás idejét éljük. Márpedig tudvalévő, hogy a KDH különös vonzalmat érez az energetika iránt. Ján Čarnogurský annak idején még az elegáns fekete cipőjét sem átallotta bepiszkítani, csakhogy az orosz államadósság fejében behozott kőszén mellett fényképeztethesse magát. Úgy látszik, hogy a közszolgáltatók privatizációjában mégiscsak lehet valami üzlet, hiszen a KDH nem vállalná az elmúlt napokban látott koalíciós cirkuszt, ha csak néhány pártember jól fizető funkciójáról lenne szó. Megdöbbenésnek nincs helye, a politika ilyen, csak éppen ritkán kerül ennyire leplezetlenül a köznép szeme elé. Egyébként a nagy cégek privatizációja valójában a vége felé jár, igazán tartóztathatták volna magukat ennél az utolsó esetnél. Államfőnk sem tagadta meg önmagát, nagyon sajnálta a reform megbotlását, és még csak nem is pironkodott amiatt, hogy az egészet ő okozta (belül biztos örül, hiszen jelenleg ő az utolsó vörös a vártán).

Pedig most az öröm hetét vártuk. Minden látszat ellenére a jövő évi állami költségvetés és a koppenhágai csúcsértekezlet is ide sorolható. A költségvetés ugyan megszorító és deficites, de legalább igaz. Végre nem szerepelnek benne gumiparagrafusok és látszatbevételek. Mert ilyenek még az ideiben is vannak, és ha váratlanul mégsem találnánk az állam számláján annyi milliárd koronát az orosz államadósságból, akkor bizony a régi-új garnitúra ezekben a hetekben szorult helyzetben lenne. A koppenhágai bővítésről nem is kell sokat írni, hiszen aki még ezt sem követi, az valóban csak a januártól csökkentett szociális segélyt érdemli.

De maradjunk annál, hogy mire is számíthatunk itthoni hétköznapi valóságunkban. Nagy szerencsénk volt, hogy a dánok nagyon szerették volna a történelmi bővítést Koppenhága nevéhez kötni, így valóban apait-anyait beleadtak. A felkínált csomagban Szlovákia 90 millió eurót szerzett vidékfejlesztésre. Azután változott egy kicsit a helyzet és ma már dönthetünk, hogy ezt a pénzt közvetlen dotációként, tehenenként és hektáronként fizetjük-e ki, vagy pedig valóban fejlesztési programokkal igyekszünk mozgásba hozni a vidéket. Napjainkban, amikor egyre nyilvánvalóbb, hogy az MKP nem nagyon gondolja komolyan a programjában szereplő és annak idején országszerte a vidékfejlesztési szervezetek csodálatát kiváltó gondolatok teljesítését, szinte biztosak lehetünk abban, hogy az első változat lesz a csábítóbb. Van azonban ennek egy kis hátulütője. Ilyen pluszpénzt csak Szlovénia és Szlovákia alkudott ki magának. Mindkét ország tárgyalóküldöttsége azzal érvelt, hogy a vidéki lakossága csak új, izmos fejlesztési programokkal tudja behozni a lemaradását. Ha most ezt közvetlen támogatásként fizetjük ki, akkor szavahihetőségünk kerül veszélybe. Úgy járunk, mint az, akinek vetőmagnak ajándékoznak búzát, de ő inkább kenyeret süt belőle. Ilyesmire 55 évvel ezelőtt tájainkon is volt példa, és bizony az idősebbek még mindig elég nagy megvetéssel beszélnek ezekről a megtévedtekről. Nehogy mi is így járjunk azokkal, akik szegény rokonnak tartanak bennünket és azt lesik, vajon tudunk-e késsel és villával enni.

Pedig, ha nagyon akarnánk, akkor a harmadik negyedév statisztikájának is örülhetnénk. Bár általában úgy tűnik, hogy a javulást a saját bőrünkön kevéssé érezzük, mégis jobb ilyenről hallani, mint a visszaesésről. Már csak azért is, mert az elemzések szerint ezúttal valóban nem esztelen állami beruházásokkal pumpálták az értékeket a jobban mutató irányba. Mindenesetre a csütörtökön közzétett adatok szerint a bruttó hazai össztermék (GDP) növekedési üteme ötszöröse az Európai Unió átlagának, vagyis megfelelő optimizmussal azt is mondhatnánk, rohamléptekkel hozzuk be őket. Csak kár, hogy annyira mélyről indultunk. Persze azért ne feledjük el, hogy idén politikai okokból minden rossztól igyekeztek kímélni bennünket és ezt a számlát jövőre nyújtják be.

Kedvenc témánkról, a nyugdíjreformról is hallottunk néhány új információt. Az egészet irányító Ivan Švejna szerint várható, hogy az elején nem egészen 1 milliónyian lépünk majd át az új rendszerbe. A többiek majd akkor követnek bennünket, amikor meg-győződnek róla, hogy ez valóban előnyösebb a számukra, akkor viszont már 95 százalék lesz az arány. Az átlépésre nem lesz határidő, de aki már egyszer elhatározta magát, annak nem lesz lehetősége a visszatérésre. A fiatalok számára eddig mindenütt kötelező volt az új rendszerbe való belépés, nálunk erről még nem döntöttek.