Énekel a bronz

Imára hívni az élőket, elkísérni a holtakat. Ez a dolga a harangoknak. Zöldesbarna komolyságukkal most kissé furcsán mutatnak egykori tartógerendáik törmelékén fekve egy családi ház udvarán, háttérben kutyaóllal, fóliasátrakkal, virágágyásokkal. 1885-öt mutat a lélekharangon az öntés. Régen por már az is, aki a forró ércet annak idején formába zárta s belelopta a hangot, a zengést. 118 év alatt hány lelket is kísérhetett el a másik világba? Mennyiszer kondulhatott meg nagy ünnepkor, mennyi háború, mily temérdek bánat és zokogás hangját kellett hogy elnyomja, hány család lelkének nyújtott vigaszt a végtelenbe szétáradó zengés, ami Isten hatalmát és a múlandóság törékenységét hirdette? Nem számolta senki. Most kicsit megilletődve állják körül. Szipogó asszonyok, valamilyen furcsa gombócot a torkukban érző férfiak. Nagyobb társa 1927-től hirdette a delet, vihart, békét és háborút, ünnepet és vasárnapot. Még csak egy repedés sincs rajtuk! Tonnányi kövek közt zuhantak alá, törve zúzva emberderék vastagnyi akácokat, oszlopot, villanydrótot, maguk alá temetve a harangokat. Jaj, zúgott végig a falun azon az estén, riadt galambok csattogtak a szemerkélő esőben a fészek helye fölött. Sötétség, félelem, borzongás minden szívben. Várták a bánat utáni reggelt az emberek, látni mit is pusztított el a zuhanó torony, meddig gurultak a kőbálványok, kit mennyi kár ért. Meglett férfiak, remegve és zihálva, néha káromkodva is, mintha a gyereküket keresnék, csákánnyal, puszta kézzel birkóztak a törmelékkel. Mert a harangokat meg kellett találni! Mert a torony ugyan ledőlhetett, de a lelkének, a két harangnak nem szabad hogy baja legyen! ĺgy hitték. S igazuk lett. Sértetlen találták meg mindkettőt. Másnap is folytatódik a munka. Megbolydult falu tesz-vesz a romok körül. Hangos szó alig, valahogy most mindenki másképpen viselkedik. Az öregasszonyok kezük tördelve nézik, mi lesz, mi lehet itt ebből? Valahogy béke van. Nincs morgolódás, a nagy munka végeztével néhány kupica pálinka kerül szíverősítőnek a megfáradt férfinép minden tagja számára. Csak már a többi része ne dőljön össze a templomnak! Majd kerül tán haranglábnak való akác még, ha már toronyra nem is futja. Hogy zúghasson a két megmaradt harang. Kit imára híva, kit pedig búcsúztatni, elmenőként.