Mérgesek a pozsony-ligetfalui ateisták, mert jön a pápa, és amíg misézik, nem szellőztethetnek, ha egyáltalán haza jutnak a dugók miatt. És mérgesek a pápisták is, mert azt hitték, a balkonról nézhetik végig a misét, kiültetik a nagymamát a napra, a leander mellé, de nem, nem adják ma már a mannát se ilyen olcsón, le kell menni és elvegyülni a 250 ezer fősre tervezett tömegben.
Emberek a balkonon
Szóval a ligetfalui helyszín kiválasztásakor megint nem az ész volt a diktátor, más helyeken állítólag zöld vagy napszítta mezők közepébe tervezik az ilyen eseményeket. A rendőröknek tehát ezzel az eszetlenséggel kell felvenniük a versenyt, igyekeznek is derekasan, szeptember 14-én még a leandert is főbe lövik, nemhogy a nagymamát, addig is lakásszemlét tartanak, lesz meló, járőr már jár, nyolc hatalmas lakótömb, több száz lakás, mindegyik ablak mögül a sátán lesked kifele, vagy maga Ali Agca. Pedig az én lakásomba (mily nagy szó a mai világban) emberfia nem teheti be a lábát bírói meghatalmazás nélkül, ha nem hívom, az alkotmányra és a kilincsre támaszkodva küldöm el – de pápalátogatáskor ez állítólag nem igaz.
„Rendőrség! Kinyitni, polgártárs, ablakot meg becsukni! Ellenőrzés, jegyeket, bérleteket...”
„Elnézést. A kolléga korábban revizor volt” – tolja hátra a revizort a kolléga, aztán ő is bekeményít. „Figyelem, ez itt egy pápalátogatás! Kereszthuzat tilos! Ellenőrzésre kijelölt 17-es lakótömb, 23-as lakás, viii-gyázz! Névsorolvasás! Rendes, katolikus emberek maguk?!” – kérdi a szerv a megilletődött vietnami bérlőktől, akik a kínai textilipar gyöngyszemeit árulják a kelet-európai rabszolgapiacon „Mind a heten itt vagyunk, csak a kis Pu Ja játszik a szomszédban. Ne lőjék le, kérem, játékfegyver van nála.” A rendőrök még szétnéznek a lakásban, bekukkantanak a hűtőbe is, aztán jelentés a panelház előtt. Ott már nagyban megy a nyalás, a rendőr százados meg üvölt. – „Csak a jégen találtak Magnumot, idióták?!”
És itt most legalább három bekezdést vagy nem is tudom, mit kéne tenni, nehogy valaki azt higgye (mégis garantáltan lesz, aki azt hiszi), viccelődöm, mivel a belső utasítás szerint e helyt szombatonként lehetőség szerint mókás, de legalábbis komolytalan, ám mégis igaz írások jelennek meg a lapban, ha nem is vette esetleg észre az olvasó, szóval elvágnám itt a fonalat, ha volt, és mondanék valami komolyat, mert az ember egyszerre kénytelen felfogni mindent, jót, rosszat, ezért (is) ember.
Vannak helyek, városok, ahol önkormányzati, rendőrségi, egyéb postaládákat szereltek fel, hogy akár névtelenül figyelmeztethesse a lakosság az illetékes szerveket, hogy milyen veszély leselkedik a lakosságra, például hogy egy fehér nadrágos, napszemüveges férfi drogot árul az iskola előtt, a kicsiknek pedig cukorkát oszt, vagy a panelkutyák összeszarják a homokozót, az ovisok meg abban matatnak, mi több, a drogosok is ott dobálják el a fecskendőket, szóval ilyesmik... Nem tudom, Párkányban vannak-e ilyen postaládák, ha vannak, tele lehet dobálni őket cetlikkel: Figyelem! Emberek laknak a nyolcadikon. A tizenkettediken is! Aláírás: X-ék a hetedikről. Vagy: Igaz, hogy a tűzoltóknak nincs létrájuk? Meg kell nekem emiatt dögölnöm?
Ilyenkor hajlamos az ember feltenni a kérdést – de rögtön azt mondják rá, populista –, vajon hová folyik be az a marha sok adó. De nincs kinek. Feltenni. Tényleg nincs. Dzurinda most árulta el, hogy egy titokzatos csoport irányítja az országot, nem pedig a kormány. Hihetetlenül jó alibi, szabadalmaztatni kéne. Mondjuk én eddig is sejtettem, hogy nem a Dzurinda irányítja, de mióta megmondta, gyanúsan méregetek minden, legalább háromfős társaságot.
A hírügynökségek szerint 7-8 ezer koronát keres egy tűzoltó. Ehhez jár még kiegészítésként némi füstmérgezés, azzal meg elnöki kitüntetés, néha, de akkor gyorsan. Félreértés ne essék, én is kitüntetném azt a két tűzoltót, meg a többit, de Schuster jobban örül a lehetőségnek, és ő kimondottan erre van (Egy kitüntetés, egy közúti baleset.) Milyen hülyén nézne ki (meg a többi politikus is), ha létrát meg tűzoltóautót osztogatna. Belegondolni is rossz ebbe az egészbe. Az a fő, hogy már 2001. szeptember 12-én felkészültünk mindennemű terrorista támadásra, bizottságok vizsgálták az ezért felelős bizottságok munkáját, de akkor miért kell a saját maszkjától vagy oxigénpalackjától vagy életétől megszabadulnia két tűzoltónak, hogy megmentsen egy csecsemőt és egy várandós nőt. Persze biztos erre is van válasz (kíváncsian várom). Igen, Szlovákia nemzetközi összefogással képes eloltani egy lakástüzet. Nagy-nagy köszönet érte, hogy átjöttek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.