Futóbajnokunk, Németh Roland ahelyett, hogy a hátát mutatta volna a mezőnynek, befutott a dobókörbe, és a hátsóját mutatta a stadionnak Fazekas Róbert diszkoszvető döntője után, mintegy felvillantva, mi következik.
Elvettek tőlem két aranyérmet
Vad Dezső, MOB sajtófőnöke szerint a magyar atléta „nemi szervét fogdosták és a hátsójában turkáltak”, ezért ő feldúlva távozott, hiszen nem ebben a számban indult az olimpián. A NOB szerint az ellenőrök nem turkáltak, csupán szem-fenék vizsgálat volt. Fazekas idehaza már azt mondta: „Fogdostak, tíz centiméterről nézték, hogyan próbálkozom.” Noha hasonló dolog bármelyik nyilvános vécében vagy a tűzoltóbálon a kultúrház falánál is előfordul, valamint hogy a profi sportolók rengeteg ilyen ellenőrzésen átestek már, megszokhatták, mégiscsak magyarázzuk meg az ellenőrök „gestapós” viselkedését, ahogy Fazekas fogalmazott. Mióta Jacques Rogge a NOB elnöke, a dopping elleni harc már nem csak szólam, sose buktak még le ennyien az olimpián. A versenyzőket figyelmeztették, szigorúbb lesz az ellenőrzés. A közelről kukkolásra pedig azért van szükség, mert rendkívül ravasz technikákat fejlesztettek ki. Például végbélbe helyezett ampullában viszik be a tiszta vizeletet, s egy csövön át jut a húgycsőhöz. Aztán létezik műpénisz, amelyben már a verseny előtt benne van a vizelet, csak meg kell nyomni egy gombot vagy elfordítani egy csapocskát, és már csurog is. Ne feledjük nem kell sok: 75 milliliter. A legelszántabb versenyzők testébe meg műtéti beavatkozás során kis tartályt, póthólyagot varrnak. Persze senki se állítja, hogy Fazekas is ezt csinálta. Fazekas azt csinálta, hogy otthagyta az ellenőröket és ezzel eldobta az aranyérmét is. Az ellenőrök gyanúja szerint azt a kevéske mintát valahogy becsempészte. Elegendő saját mintát pedig az ő szemük láttára nem volt hajlandó adni. Viszont nem tiltják el, versenyezhet, mert nem volt doppinglelete. Emellett lehet szimpátiatüntetni, de nem túl szimpatikus. Schmitt Pál (most nem a Fidesz, hanem mint a NOB tagja) azt mondta, ne tereljük érzelmi síkra a dolgokat, nézzük a puszta tényeket, azok pedig Fazekas ellen szólnak. Másnap máris leárulózta őt a magyar sajtó egy része.
Annus Adrián pedig azt mondta, nem ad mintát, mert úgyis meghamisítják. Erre mondják, hogy ilyen szemlélettel élni se lehet, nemhogy versenyezni. Nekünk meg meg kell szoknunk, hogy egy verseny a doppingellenőrzésig tart, és sajnos, magyarok is lebukhatnak. Az ellenőröknek meg azt kell megszokniuk, hogy esetleg rendőri kíséretre lesz szükségük, ha egy magyar sportolótól akarnak mintát kérni. Gyalázat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.