Elvek és bűnbakok

Nem vert fel túl nagy port, tán már feledésbe is merült, hogy néhány hete lemondott az észt miniszterelnök. Tettének oka: nem tudta elsimítani a kormánykoalíción belüli ellentéteket és megakadályozni, hogy a kormánypártok egy része a helyhatósági választásokon lepaktáljon az ellenzékkel. Levonta a konzekvenciát, és vette a kalapját. Még előbb a portugál kormányfő cselekedte meg ugyanezt, hasonló belpolitikai kudarc miatt: pártja elsöprő vereséget szenvedett a helyhatósági választásokon. (Portugáliában egyébként tavaly egy leszakadt híd miatt mondott le a népjóléti miniszter.) Olaszországban „csak” a külügyminiszter dobta be a törülközőt január elején, mert személyes vereségként élte meg, hogy a Berlusconi-kormány nem repesett a boldogságtól az új európai pénznem bevezetése miatt. Az ország legnépszerűbb politikusa úgy elkeseredett az euro-szkeptikusok győzelme felett, hogy kilépett a kormányból. Pedig látszólag semmi oka nem volt rá, hiszen az eurót az Appennini-félszigeten is bevezették.

Észtország, Portugália és Olaszország is Európában fekszik, akárcsak Szlovákia. Mintha mégis fényévek választanának el minket eurokonainktól. Nálunk nem szokás elvekért kardba dőlni, kilépni, levonni a konzekvenciát. Nálunk fel sem merült az ötlet, hogy a Dzurinda-kormánynak le kellett volna mondania, amikor a HZDS szinte lemosta a porondról az önkormányzati választásokon, ráadásul úgy, hogy két kormánypárt is összeborult az ellenzékkel. Nálunk csak akkor léptetnek le politikust, ha az illetőről már marólúggal sem lehet lesikálni a sarat, vagy ha bűnbakra van szükség. Amint történik az most például az SDĽ berkeiben, amelynek politikai „kultúrájába” egyaránt belefér, hogy partnereit ismét és sokadszor kínos helyzetbe hozza populista próbálkozásaival (ezúttal a gázművek privatizálása) és hogy feláldozza miniszterét. Bár ezeket a partnereket a kutya sem sajnálja, hiszen több mint három éve tűrik, hogy egy elvtelenségeiről hírhedt törpepárt packázzon velük.