Elmaradt a bumm

Nem lepte meg a világot az amerikai elnök tegnap hajnali beszédével, s azt sem nehéz megjósolni, hogy a mediális háborút ismét elvesztette. Alapvetően azért, mert az eddig megválaszolatlan kérdések továbbra is nyitottak maradtak. Ezeket nevezhetjük politikai taposóaknáknak, de fogalmazhatunk úgy is, hogy az ördög mindig az (elhallgatott) részletekben bújik meg. Nézzük a Bush-beszéd két alaptételét. Amerika tartja a hatalomátadás menetrendjét, „június 30-án megszűnik az Ideiglenes Koalíciós Tanács, a megszállás véget ér, az irakiak veszik át ügyeik irányítását”. A másik: az USA „szövetségeseivel addig marad Irakban, amíg felszámolják az erőszakot és megteremtik a demokráciát”. De ki fogja eldönteni, hogy mikor „készült el” Irakban a demokrácia? És milyen demokrácia, iraki vagy amerikai? Erről valószínűleg homlokegyenest ellentétes véleményük lesz az iraki vezetőknek, az amerikaiaknak és természetesen az európaiaknak is. Ez utóbbit a német kancellár már hétfőn, közvetlenül a Bush-beszéd előttre időzítve jelezte is.

Propagandisztikus szempontból sem volt szerencsés, hogy éppen az elnök jelentette be az Abu Graib börtön lebontását. Senki sem vitatja, hogy Szaddám alatt összehasonlíthatatlanul több és súlyosabb disznóságot követtek el falai között, mint a mostani fogolykínzások, a világ azonban mégsem tudott róla semmit. Mára azonban Abu Graib az amerikai visszaélések jelképe lett. Sokkal hamarább kellett volna felrobbantani, mint az elnyomó diktatúra maradékát. Most már olyan a dolog, mint amikor a kutya a hátsó lábaival bekaparja a piszkát.

Az sem véletlen, hogy a Bush-beszéddel egy időben jelentették be: visszahívják Irakból Ricardo Sanchezt, a szárazföldi erők parancsnokát. És gyorsan hozzátették: a döntésnek semmi köze a fogolykínzási botrányhoz, amivel sikerült elérni, hogy mindenki az összefüggéseket keresse. Úgy néz ki, hogy megvan a bűnbak, az elnöki imidzs helyreállítása érdekében megtörtént a vezéráldozat. Ráadásul tudatosan előkészítettnek tűnik az akció, mintha pár napja célzatosan szellőztették volna meg – tekintet nélkül arra, igaz-e a hír vagy sem –, hogy a tábornok tudott a fogolykínzásokról. Tehát ha Sanchez visszahívását látványos vezéráldozatnak szánták, akkor biztosan nem az. Ezután úgyis mindenki azt kérdezi, meddig fogja még Bush a teljes bizalmáról biztosítgatni Rumsfeld védelmi minisztert. Tény, a hadügy iraki befolyása csökkenőben van – a Fehér Ház nem véletlenül iktatta ki a játszmájából Ahmed Csalabit, a Pentagon eddigi favoritját –, de ez túl óvatosan, annyira szőrmentében zajlik, hogy a médiában nem lehet belőle nagy sikert kovácsolni. Márpedig e nélkül, a nagy sajtóbumm nélkül elúszik az újraválasztás is.