Ellenszéllel Európába

A „serdülőkorát” épphogy elérő Szlovákia „személyiségének” nem jön jól ez a csatlakozás, hiszen nem formálhatta meg a nemzeti identitását, mivel nem tudott, és nem tud, mit kezdeni az itt élő magyarokkal, romákkal stb. (Kusý professzoron és egy-két demokratikusan gondolkodó szlovákon kívül, akik nagyon is pontosan tudják, hogy mit kellene tenni, de a többi „ki vagyok én?” hangja elnyomja őket.) Ha a lélektani terminológiánál maradunk és Szlovákia „személyiségét” tovább boncolgatjuk, akkor azt látjuk, hogy a „felettes-én” (mely a személyiségünket a szabályokon keresztül irányítja, és a lelkiismeretünknek is felfogható) beviszi az országot egy erős korlátokkal teli, belülről fakadó szabályozó rendszerbe, melynek sem a „személyiség én-része, sem pedig az ösztön-én területe” nem lesz képes megfelelni. Nézzük csak meg a legutóbbi közvélemény-kutatás eredményeit, mely szerint ha Szlovákiában most lennének parlamenti választások, akkor a Smer, a HZDS, az SNS, a KSS magasan nyerne. Ha ők alakítanának kormányt, az mindenfelé menne, csak Európába nem (az MKP egyedül vajmi keveset tudna tenni). Mindig komoly zavarok jönnek létre akkor, ha az „ösztön-én” szabad utat kezd járni és nem fogadja el a „felettes-én” szabályait. Ezeket a zavarokat a szőnyeg alá söpréssel nem lehet kezelni, mert előbb-utóbb robbanni fognak. Nagy hiba, hogy a formálódó szlovák nemzeti identitás mellé sugallt ellenségképben a magyarokat jelölték meg, és ha valaki előhúzza a „magyar kártyát”, az nyerő lappal indulhat a szlovákok választói bázisán. Hiszen a szlovákiai magyarok azok, akik megtanultak tökéletesen szlovákul, megtanulták a szlovák történelmet, kultúrát, sőt: asszimilálódnak, melyről a legutóbbi népszámlálás eredményei is tanúskodnak. Pozsonyban, de mondhatjuk országszerte a nagy külföldi cégeknél angolul, németül, franciául beszélnek, a gyűléseket, eligazításokat idegen nyelven tartják, az adminisztráció idegen nyelven történik, szlovák szót szinte hallani sem lehet. Nem baj, hogy ők nem beszélik a szlovákot és fogalmuk sincs arról, hogy ki volt Štúr, Botto vagy éppen Hviezdoslav? Ezek után jogos lenne az a szlovákiai magyar igény, hogy az iskolákban a szlovák nyelv csak választható tantárgy legyen, és a vegyes lakosságú területeken, ahol 20 százalék magyar él, vezessék be a magyar nyelvet választható tantárgyként a szlovák nemzetiségűek részére, és minden iskolába tegyék kötelezővé az angolt és a németet. A szlovák és a magyar gyerekek angolul, németül, franciául is kommunikálhatnak, a lényeg az, hogy megértsék egymást. A fenti megállapítás valószínű sérti a szlovák nemzeti identitást jelenleg megerősíteni igyekvő hazafiakat, de ez a hosszú ideje fennálló helyzet a magyarokat is sérti, mivel ellenszélben vannak, és nekik jóval többet kell tanulniuk, ráadásul nem az anyanyelvükön, egy olyan kultúráról is, amely nem biztos, hogy érdekli őket, nem beszélve arról, hogy a szlovákok nagyon kevés érdeklődést mutatnak a magyar kultúra iránt. Márpedig az EU-ban az olyan kis nemzeteknek, mint amilyenek mi vagyunk, össze kellene fogniuk, meg kellene ismerniük egymást és egymás kultúráját, mert a globalizáció malma, a fogyasztói társadalom pár éven belül felzabálja azokat a nemzeti értékeket is, amelyekre jelenleg mindkét nemzet oly büszke. A „serdülőkorú” Szlovákia akkor lesz képes megbirkózni az EU-s kihívásokkal, ha elfogad olyan bölcs döntéseket, melyeket a több száz éves demokráciával rendelkező „szülők” javasolnak neki. Azt viszont mindannyian tudjuk, hogy a serdülőkorút irányítani a legnehezebb.

A szerző klinikai pszichológus