<p>Nem egész egy hónap múlva le kell adni az önkormányzati választásokon induló polgármester- és képviselőjelöltek listáját. Ilyenkor már nagyjából ismertek szoktak lenni a dél-szlovákiai városok esélyesebb polgármesterjelöltjei, de idén néhány kivételtől eltekintve nem igazán tiszta a kép. </p>
Együtt–MéNem
Ennek oka talán az, hogy ez az első olyan önkormányzati választás, amikor a két, Dél-Szlovákiára koncentráló párt komolyabban megmérkőzik egymással, hiszen a 2009-ben alakult Híd még másfél éves sem volt a legutóbbi önkormányzati voksoláskor. Akkor egyébként csak elvétve fogott össze az MKP a Híddal, nem véletlenül. Mindkét párt bizonyítani akart: az MKP azt, hogy a szakadárok nélkül is megingathatatlan a pozíciója a régiókban, a Híd pedig azt, hogy neki is van helye a Nap alatt. 2010-ben a várakozásoknak megfelelően az MKP – néhány, főleg városi kivételtől eltekintve – le is győzte a Hidat, amelyiknek addig nem sikerült kiépítenie helyi bázisait. Most sincs ez egyébként másként, helyi szinteken az MKP jóval szervezettebb, mint legnagyobb ellenfele.
Ahogy azt már az utóbbi, néhány más jellegű választás előtt is megszokhattuk, mindkét párt központilag kiereszt egy lila felhőt arról, hogy együtt kellene működni, mert ki működjön együtt, ha nem a két magyar párt. Hogy a központok ezt mennyire gondolják komolyan, kérdéses. Szerintem semennyire. Mediális alapnak nem rossz: lebegtetni a nyilatkozatot, hogy mi akartuk, de a másikkal nem lehet. Ám mindkét pártközpontban tudják, hogy rajtuk gyakorlatilag semmi sem múlik. A Híd ugyan kerületi és járási szinteken láttamozza a helyi koalíciókat, ám ezek a döntések is főleg arról szólnak, hogy ha lehet, mellőzzék a Smert a partnerválasztásban, az MKP még ilyenfajta határokat sem szabott meg. S mivel helyi szinteken általában áthidalhatatlan ellentétek feszülnek a két párt között, a pártközpontok is tudatosítják, hogy gyakorlatilag nem tudják befolyásolni az MKP és a Híd helyi együttműködését. És nem is akarják. Így kerek a történet. A többi csak mediális maszlag.
Annak rendje és módja szerint néhány dél-szlovákiai településen már bejelentették, hogy az egyes pártok kit indítanak a polgármesteri tisztségért. Ám eddig még nem hallottunk olyat, hogy a Híd és az MKP ugyanazt indítja vagy támogatja, esetleg közös listán indulnak képviselőjelöltjei. Csodálkoznánk is azon, ha hirtelen gomba módra szaporodnának a közös jelöltek. Nincs is ezzel semmi baj, azért vannak a pártok, meg az erős függetlenek, hogy megmérkőzzenek egymással. Csak aztán november 16-án nehogy azt hallgassuk a pártközpontoktól meg a helyi szervezetektől, hogy a másik miatt elveszett tíz vagy száz magyar bástya. Nem. Ahhoz, hogy elvesszen, két akarat kell. Csak ezt kell tudatosítani, és innentől fogva minden jajveszékelés hamis.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.