Egyre ritkábban szeretkeznek a magyarok

Kevesebbet szeretkeznek a tavalyinál a magyarok egy nemzetközi felmérés tanúsága szerint. Az egy évre jutó együttalvások száma a tavalyi 110-hez képest idén 105-re csökkent.

Kevesebbet szeretkeznek a tavalyinál a magyarok egy nemzetközi felmérés tanúsága szerint. Az egy évre jutó együttalvások száma a tavalyi 110-hez képest idén 105-re csökkent. A Durex 2001-es világméretű, szexuális szokásokat vizsgáló felmérése szerint ebben a kérdésben az amerikaiak viszik a pálmát, átlag 124 szeretkezéssel egy évben. Rögtön utánuk következnek a görögök (117), míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a dél-afrikaiak és a horvátok állhatnak (116).

Bár a magyarok a felmérésben részt vett 28 ország közül a szeretkezések számát tekintve csak a 12. helyen végeztek, sokkal hűségesebbnek bizonyultak sok más nemzetnél. Egy évben átlagosan hét szexuális partnerük van, míg az amerikaiaknak 14, a híresen forróvérű franciáknak pedig 13.

A felmérés azt is megmutatta, hogy a magyarok közel egyharmada (32%) tart HIV/AIDS vagy bármilyen más, szexuális úton terjedő fertőzéstől. Ez az arány Törökországban 98%, míg Görögországban és az USA-ban 60%. A magyarok

69%-a védekezik valamilyen módon a fertőzés ellen. Nagy többségük úgy, hogy hűséges marad partneréhez. 12%-uk használ óvszert alkalmi partnerével, és csak 5% kérdezi meg partnerét szexuális előéletéről.

A felmérés szerint a magyarok 17 éves korukban vesztik el szüzességüket, egy évvel korábban, mint a lengyelek vagy a törökök, de később, mint a németek vagy a britek (16 év).

A magyarok 32%-ának az édesanya a legfőbb szexuális tanácsadó és információforrás. E tekintetben az édesapák a megkérdezettek 12%-ánál állnak az első helyen.

A felmérés idén először arra is kíváncsi volt, hogy vajon mivel töltik az emberek legszívesebben a szabadidejüket. Kiderült, hogy a magyar felnőttek 19%-ának a szex a kedvenc szabadidős elfoglaltsága. 25% szívesebben van baráti társaságban, 13% pedig leginkább tévézni szeret.

Ha már választani lehet, a magyarok közel fele (48%) legszívesebben a tengerparton szeretkezne kedvesével. Ezen a népszerűségi listán második lett a jacuzzi és a forró pezsgőfürdő (16%), a harmadik helyen pedig az erdő és a park végzett (10%). Bár az olaszoknál minden tizedik megkérdezett a konyhaasztalt találta a legalkalmasabbnak, ezzel a magyarok közül csak 2% értett egyet.

A magyarok szemében az ellenkező nem legfontosabb vonzereje a személyisége. Erre 55, míg a jó kiállásra 15% voksolt. A leendő partner anyagi helyzete csak 3%-ot érdekelt, a beosztás pedig e tekintetben senkinek sem volt mérvadó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?