Egyensúlyban maradni

A kormányprogramok olvasása nem túl hálás dolog, hiszen hemzsegnek benne az idegen szakkifejezések, a száraz jogi nyelvezet döccenői, és ha netán hosszasabban böngésszük, akkor olyan érzésünk támad, mintha karácsonyi kívánságok véget nem érő listájával volna dolgunk.

A kormányprogramok olvasása nem túl hálás dolog, hiszen hemzsegnek benne az idegen szakkifejezések, a száraz jogi nyelvezet döccenői, és ha netán hosszasabban böngésszük, akkor olyan érzésünk támad, mintha karácsonyi kívánságok véget nem érő listájával volna dolgunk. A második Dzurinda-kabinet kormányprogramja és 27 pontból álló tézisgyűjteménye is ilyen érzetet gerjeszt bennünk, ebből eredően 2006-ban elégedettek leszünk, ha a felsoroltaknak legalább a kétharmada teljesül. De hagyjuk a fanyalgást. A felvonultatott feladatokból, tervekből az világosan kiderül, hogy az új összetételű kormánykoalíció tisztában van Szlovákia gondjaival, látja, mely területeken kell a legsürgősebben előrelépni. Ezért most nem esett az 1998-as ígérgetések csapdájába, amikor is a munkanélküliség drasztikus lefaragását és az átlagbérek megkettőzését ígérte. Ami a gazdaságot és a külpolitikát illeti, teljesen világos a cél: az európai uniós és NATO-tagság elérése, ezért számos programpont éppen az uniós gazdasági feltételek teljesítését tűzi ki célul. A szándék nemes, csupán az kérdéses, vajon sikerül-e négy éven át hihetetlen egyensúlyérzékkel úgy manőverezni, hogy miközben a kívánt mértékben csökkentik az adókat és elvonásokat, ezzel párhuzamosan a költségvetés és államháztartás terén mutatkozó mélyülő hiányt is mérséklik. A kibillenés veszélyét növeli a nyugdíjrendszer és az egészségügy módfelett pénznyelő, ám halaszthatatlan reformja. Ha mindez nem volna elegendő, valódi bűvészmutatványként az Európában szinte példátlan arányú munkanélküliséget is kezelni kell, s persze a választópolgár kedvében járva, a reálbérek növekedéséről sem szabad megfeledkezni. A teljesség igénye nélkül felsorolt feladatok jól jelzik, milyen komoly terhek hárulnak az eddigi kombinációknál egységesebb kormánykoalícióra. A politika boszorkánykonyhájának minden trükkjét be kell vetni ahhoz, hogy a 2003 első negyedében várható megszorító intézkedéseket megértse a lakosság, majd második felvonásként a dinamikus egyensúly felé tartó gazdaságot egy eddiginél magasabb növekedési pályára kell állítani úgy, hogy a 2004-re halasztott, remélhetőleg biztos európai uniós csatlakozás ne sokként, hanem összességében kedvező hatásként érje a polgárokat. Elemzők véleménye szerint ha ez a kormány nem képes a felsoroltak megtételére, akkor már egyik sem. Ezért bízzunk abban, hogy az új Dzurinda-csapat sikerre van ítélve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?