Jókai-emlékév: Jókai világába menekülni és vitatkozni önmagammal (Szabó Csilla gondolatai)

Sokáig nem olvastam Jókait. Felső tagozatos koromban A kőszívű ember fiait apám olvasta fel, mert nem voltam hajlandó a kötelező olvasmányt a kezembe venni. Apám felolvasta, és én hűségesen, minden este meghallgattam azt a két fejezetet, amit éppen elolvasott. Kötelező penzum volt, hát úgy is bántam vele. Egyik fülemen be, a másikon ki, a tartalmát meg amúgy is lemásoltam a nővérem olvasónaplójából. Ennyi.

Majd gimnazista lettem Komáromban. Ez még ugye nem elegendő ok arra, hogy motiválttá váljak és elkezdjek Jókai szülővárosában Jókait olvasni. Matematikaóránk volt, és drága Oláh Ica néni matematikatanárunk éppen arról beszélt nekünk – figyeled, matematikaórán mesélt –, hogy miért fontos tudni, hol élünk, mi a múltja a városnak, ahol élünk, ehhez hogyan kötődjünk, s kell, hogy gyökereink legyenek. Ez még nem igazán hatott meg. Majd elkezdett Jókairól beszélni olyan színesen, érdekesen, hogy egyszerűen nem tudtam másra figyelni. Megelevenedett előttem a reformkori Komárom, a szülőház és a környéke. Láttam a komáromi templomba bevonuló szépséges Laborfalvi Rózát és Jókayné nagyasszonyt. Otthon a szüleim legnagyobb meglepetésére levettem a polcról Az arany ember című regényt. Elkezdem olvasni, és nem tudtam letenni. Olyan csodavilágba kerültem, amelyben a mese és a valóság úgy keveredett össze, hogy hirtelen számos morális megbeszélnivalóm akadt apámmal.

Mi a hűség? Meddig kell hűnek maradnunk? Árulás- e, ha azt hazudjuk a másik embernek, hogy szeretjük, de mégsem szeretjük? Hova tűntek a hősök? Hova tűntek az ellenfelüket végtelenül tisztelő, eszméik mellett mégis kitartó emberek? Miért keveredett össze a világ? Miért nem olyan egyszerű, mint a mesében, vagy Jókai romantikus világában? Ott a jó győzedelmeskedik, a gonosz, a rossz elbukik, tiszta sor, nincs kalamajka. A választ még most is keresem.

Időnként azt gondolom, hogy én megtaláltam, de a következő pillanatban történik valami, ami megingat. Mi hiányzik? Talán a nyílt, egyenes kommunikáció, hogy használnunk kellene azt a szellemi potenciált, ami van nekünk, csak bizonyos okok miatt nem a megfelelő ember kerül a megfelelő helyre. Nem vagyunk elég igényesek, nincs bennünk elég társadalmi kurázsi, hogy a tisztelt helytartótanácsot kirakjuk az ablakon? Nem tudom. Szeretek Jókai világába menekülni és vitatkozni önmagammal.

(A Magyar Országgyűlés a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2025-öt Jókai Mór-emlékévvé nyilvánította, így tisztelegvén a 200 éve született író előtt. A jublieumhoz kapcsolódva február folyamán (mivel az író ebben a hónapban született) irodalmárok, művészek, művelődésszervezők, kutatók és más szakmák képviselői osztják meg a Jókaival kapcsolatos gondolataikat az Új Szó felületein.)