Egyelőre kabátban

Alig vártam az elmúlt tavaszt, hogy letehessem végre a télikabátomat. Nem azért, mert nehezen viseltem, hogy kiadós súlyfeleslegemen kívül több kiló textilterméket is cipelnem kell magamon a hosszú téli hónapokon – hacsak nem akarok csonttá fagyni. Szóval nem a ruha súlya miatt akartam megszabadulni a télikabátomtól, hanem mert már kiszolgálta, amit kiszolgálhatott, sőt annál többet is. Ám február végén, amikor a zimankó még jócskán tartotta magát, úgy gondoltam, bár szakad a bélés, feslik a varrás cefetül, a várható pár hűvös napra már nem veszek újat. Jóllehet télutón szinte fél áron hozzá lehet jutni az épp végződő szezon fazonjaihoz, úgy döntöttem, nem fogok újfent a divat után kullogni, majd e mostani téli idényre – még az évszak beállta előtt – megajándékozom magamat egy jó kis darabbal. De nem így történt, mivel az ember nyáron nem vesz télikabátot, az ősz viszont olyan szép volt, a jófene gondolt arra, hogy tél is lesz... Még jó, hogy tavaszelőn nem dobtam ki régi kabátkámat. Volt mit hirtelen leakasztanom a vállfáról, és magamra kapnom, amikor a hőmérő higanyszála nulla alá kúszott.

Tudja ördög, milyen lelki, szociológiai alapja, oka, háttere van ennek, de nekem a kiszolgált nagykabátom jutott eszembe arról a hírről, hogy New Yorkba kell mennie azoknak, akik olyanoknak akarnak karácsonyi ajándékot venni, akiknek már az ég adta világon mindenük megvan. Tehát irány New York, ha dúsgazdag ismerőseinket, tegyük fel, működőképes mini tengeralattjáróval, légkondicionált kutyaóllal vagy egy 38 masszázspárnával ellátott irodaszékkel kívánjuk meglepni.

Mondom, nem tudom, milyen háttere van annak, hogy nekem erről az információról a jó öreg nagykabátom jutott eszembe. Nem azt akarom kihozni a dologból, hogy nem telne egy szolid télikabátra. Csak hát egyre több az olyan márkabolt, ahol naponta több előadó fordul meg, mint vevő. És még több az olyan, ahol a húsz éven aluli, maximum valamicskével felüli korosztályt célozzák meg a készlettel – ebben is, abban is elefántnak néznek. ĺgy aztán a fagyok beállta óta keresem azt az üzletet – remélem nem kell New Yorkba utaznom! –, amely egy hozzám hasonló alkotóbérmunkás tisztes fizetéséhez méretezett áron kínálja portékáját, s amely az ifjúkorából – saját akarata ellenére – kisétált, adoniszi termetéből immár megtöpörödött férfiemberre is tart sportos, lezser, hanyag eleganciájú, kényelmesen viselhető, ízléses ruhaneműt. Biztos van ilyen bolt is, hiszen még senki sem jár mezítelenül. Egyelőre.