Egy tábla csokoládé

Az úgy kezdődött, hogy vasárnap reggel csokoládéra támadt gusztusom, kívántam az édességet, úgy, ahogy édességet az ember csak kívánhat. Leküzdhetetlen, már-már kapzsi vágy ébredt bennem egy szelet csokoládéért. Tudják, felszabadítja az örömhormonokat, ilyesmi. Vagy csak pusztán az íze, a jóleső érzés miatt, ahogy szétomlik az ember szájában, és nagyokat cuppogva, csócsálgatva nyeli. A magam részéről, afféle Gombóc Artúrként bármilyen csokoládé szóba jöhet: kerek csokoládé, szögletes csokoládé, lyukas csokoládé, sima csokoládé, mogyorós csokoládé, tejcsokoládé, töltött csokoládé, étcsokoládé, hadarhatnám. Még a fehér is, bár szerintem az csak arra való, hogy a néger kisgyerek is összemaszatolhassa magát, ha csokit eszik. Igen ám, de otthon semmilyen csokoládét nem találtam, se szögleteset, se kereket, hiába forgattuk fel többször is lánypajtásommal pirinyó albérletünket. Országomat egy csokiért! – kiáltottam fel kétségbeesetten. Rettentő gusztusom az édességre, úgy látszik, mégsem lehetett annyira rettentő, mivel nem tudtam rászánni magam, hogy a novemberi hidegben elcaplassak a legközelebbi boltig, ahol kedvemre válogathattam volne az általam áhított finomságok között. Mivel lusta vagyok, erényt kovácsoltam a muszájból, mondván, az embernek legyen kitartása, álljon ellen a kísértésnek. ĺgy ment ez napestig, mikor egyéb teendőink elszólítottak otthonról, és nyakunkba kellett vennünk a várost. Dolgunk végeztével elérkezett hát az alkalom, hogy vásároljak egy tábla csokit. Úgy is lett. És akkor, amint hazafelé tartottunk a hangtalanul meginduló, puha hóesésben, láttuk meg őket. Egy anyát öt-hat éves kisfiával, aki szégyenkezve, félszeg mosollyal szólított meg, könyörülnénk már meg rajta, ételre kellene. Nem szokásom, de előkotortam és átnyújtottam némi aprót, aztán mentünk is tovább, mikor eszembe jutott a táskám mélyén lapuló csokoládé. Higgyék el nekem, igazán távol áll tőlem az önmagától meghatódó filantrópia, így hát kissé szégyenkezve és zavartan lódultam utánuk. Könnyű szívvel nyomtam a csokit az egyszeriben sírásban kitört kisfiú kezébe. Aznap éjjel nyugtalanul aludtam, félig ébren, félig álomban egy kisfiút láttam, aki az utcát járja most a hangtalan, puha hóesésben, és csokoládét majszol.