Egy ideig talán jobb volna jegelni magunkat?

A héten véglegessé vált, hogy lezárul a érsekújvári élelmiszeripar hagyományos korszaka. A húskombinát és a konzervgyár után a tejfeldolgozó is csődbe megy, legalább százmillió koronás veszteséget okozva azoknak a termelőknek, akik idejekorán nem pártoltak el tőle. Sajnos, úgy tűnik, ebbe a csoportba éppen a kisebb tehenészetek tartoznak, pedig olyan kevesen vannak, hogy vigyáznunk kellene rájuk, mint a szemünk fényére. Nekik már azért is pechjük van, mert az érsekújvári üzemet birtokló SOLE konszern összeomlása a legnagyobb port felverő tavalyi európai csődnek számít, így az anyacég közreműködésére sem számíthatnak. Hiába került a hazai tejipar nagy része külföldi kézbe, egyelőre úgy tűnik, a beruházók is csalatkoztak, a hazai kereslet nem hogy bővülne, hanem komoly visszaesés tapasztalható. Igaz, az adatokkal óvatosan kell bánni, hiszen a nagy áruházláncok által külföldről behozott termékek mennyisége nehezen becsülhető meg. ĺgy a tejtermelők legfeljebb a tendenciákat figyelhetik. Az uniós tagság felszámolta a védővámokat, ezért inkább annak van hosszú távon esélye, aki külföldi háttérrel minőségi termelést folytat. A RAJO például tavaly már a forgalma egyharmadára tett szert ily módon. Az ágazati szövetség szerint egyébként több, talpon maradt kis cég is jól van, a nyersanyagvásárlás növekedése alapján ilyet tételeznek fel a nagymegyeri, a lévai és a rimaszombati tejfeldolgozóról.

A tejipar nehéz helyzete elle-nére úgy tűnik, a lakosság kezd bizakodni. Az uniós metodikával a statisztikai hivatal rendszeresen készít hangulatjelentéseket, amelyekben eddig rendre Európa egyik legpesszimistább népének bizonyultunk. A kormányülések weboldalán ezen a héten feltűnt januári jelentés szerint azonban a hangulat változóban van. Sőt. Korábban még az optimisták is inkább csak az ország gazdaságának fellendülésében bíztak, viszont most már egyre nagyobb azok aránya, akik elképzelhetőnek tartják, hogy az elkövetkező 12 hónapban a saját kis családjuk anyagi helyzetében is javulás következik be. Persze, azért még mindig nem számítunk Európa kicsattanóan derűlátó népének, ezeket a pozíciókat továbbra is a skandináv országok birtokolják. Ezért is vettük szomorúan a hírt, hogy a kormánykoalíció valószínűleg lezárta a reformkampányt. Nem feltétlenül arról van szó, hogy e sorok írója a fizetős egyetemek hangos követelője lenne. A tandíj bevezetésének feladása viszont azt jelenti, hogy a hatalmon lévő garnitúra túl közelinek ítéli a jövő évi választásokat, és véget vet a népszerűtlen, de hosszú távon valószínűleg hasznos intézkedések bevezetésének. Politikailag egyébként érthető a viselkedésük. Most egy évig lapulni fognak, abban reménykedve, hogy az eddigi reformjaik első kedvező hatásai elég választót győznek meg arról, hogy mégiscsak őket kellene meghagyni a kormánykeréknél. Végül így is volt két és fél jó évünk, amely során egy sor olyan dolgot éltünk meg, amelyről korábban évekig legfeljebb reménykedtünk. Azok tehát, akik szerint a hazai életszínvonal hátrányát viszonylag merész, innovatív megoldások bevezetésével lehet a leggyorsabban ledolgozni, most jól teszik, ha másfél évre hibernálják magukat. Persze megtörténhet, hogy azután már nem lesz érdemes felébredniük. A HZDS körül ezen a héten tapasztalt nyalakodás olyan kombinációkat vetít előre, hogy akkor talán jobb lesz jégben maradni. ĺgy aztán jó hírért ezúttal menjünk inkább külföldre. Hosszú szenvedés után a héten életbe lépett a kiotói egyezmény. Hagyjuk most az emiatt nyavalygó hazai nagytőkéseket, örüljünk annak, hogy a sok beszéd és diplomáciai mosolygás után végre ez az első világméretű intézkedés, amely a gazdaságban is komoly kihatású önmegtartóztatást jelent az emberiség önpusztításának leállítása érdekében. Valóságban nem nagy lépés ez, de végre megindult valami, ezentúl legalább lesz mire hivatkozni a további tárgyalások során.