Égig érő küszöb

Aki kisebbségben él, önkéntelenül, mondhatnám, csípőből szorít más kisebbségben élőknek. Vagy ha úgy látja, bezzeg milyen jó másoknak, nem irigykedik, örül, egyebek közt tán annak reményében is, hogy az egyik ország többsége hátha véletlenül veszi a fáradságot, és tanul egy másik ország többségétől, mit is kell nyújtani, mennyi szabadságot, önállóságot, és – tegyük a kezünket szőrös szívünkre – pénzt kell(enne) adni saját kisebbségének ahhoz, hogy ne kisebbségnek, hanem egyszerű állampolgárnak érezzék magukat a kisebbségben élők. Persze, tudjuk, a farkastörvények mindenütt uralkodnak, miért éppen a többség–kisebbség-vitában ne kerekedne felül a többség, igénybe véve akár az úthengert is, ha másként, szép, esetenként csúnya szóval nem megy.

Ha alaposan belegondolunk, tulajdonképpen Bábel az oka mindennek. Még pontosabban, a bábeli torony, amely miatt az Úristen összezavarta az emberek nyelvét, gátat szabva dölyfösségüknek és nagyravágyásuknak. Az Úristen akkor nem tudhatta, hogy egy ilyen húzással sem lehet szerénységre inteni az embereket, s arra sem, hogy toleránsak legyenek, meg figyelmesek, ne adja Isten, nagyvonalúak.

Azt képzelhetnénk, a huszonegyedik század Európájában, mi több, Európai Uniójában nem okozhatnak komoly gondot a bábeli kérdések, hogy ajtó, ablak nyitva áll a kisebbségi nyelv használata előtt, iskolában, utcán, otthon, szóban, írásban. Igaz, az ajtó és az ablak nyitva áll, csak az a gond, hogy a küszöb magas, csaknem a mennyezetig ér.

Csak növeli a furcsaságok sorát, hogy két szomszédos állam kisebbségei egymásra mutogatnak, a többségei pedig egymás ellen játsszák ki a két kisebbséget.

Vegyük például a pilisszentkereszti ügy egy szeletét. (És nem azért, mert már napok óta semmi hír felőle.) M. D. mlynkyi szlovák nemzetiségű magyar állampolgár az egyik szlovák televízióba is bekerült az áldatlan nemzetiségi helyzet, meg a (herce)hurcolkodás miatt. Tűrhető szlováksággal beszélt, időnként fölrémlett bennem, de jó lenne, ha a mi magyar politikusaink szlovák szókincse is ilyen gazdag lenne, de elvetettem az ötletet, mert egyszer csak a hölgy bejelentette: Mlynky icinkepicinke falu, nincs ott munkahely, az emberek kénytelenek a fővárosba ingázni, s amint átlépik a falu, illetve Budapest határát, magyarul kell beszélniük a munkahelyükön. Valóban botrány. Bezzeg nálunk, Szlovákiában nyugodtan társaloghat az ember magyarul a munkahelyén. Ennek többnyire két feltétele van: az egyik, hogy magyar legyen a munkahely (iskola, óvoda, könyvkiadó, szerkesztőség), a másik, hogy az illető kőműves- vagy segédmunkát végezzen, mert az építkezéseken többnyire az ő arányuk haladja meg a húsz százalékot.