Drámai végjáték

<p>&bdquo;Valódi háborúról van szó. Nem vetnek be ugyan tüzérséget, sem katonaságot, de minden olyan modern módszert igen, ami az agresszív kapitalizmus rendelkezésére áll&rdquo; &ndash; jó esetben ilyet egy ultrabalos, maoista kézikönyvben olvashatnánk.</p>

A valóság lehangolóbb, az idézet a hitelezőiből mumust gyártó, az utolsó centjeit éppen összesöprő Görögország munkaügyi miniszterétől származik. A múlt héten két, éjszakába nyúló tanácskozáson foglalkoztak az EU döntéshozói a görög helyzettel. Valamelyest enyhítettek Athén hiteltörlesztési feltételein, azonban – mint aki nem érezné a probléma súlyát – a gépiesen vigyorgó Alekszisz Ciprasz görög kormányfő pénteken a parlamentben abszurdnak nevezte a hitelezők pénzért reformokat követelő javaslatait. „Nemcsak mi futunk ki az időből, hanem mindenki” – mondta Ciprasz, amivel azt a látszatot kelti, mintha a mentőcsomagot nyújtó Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a halódó Hellásszal egy súlycsoportban volna. Szerencsére az unió már felismerte, hogy a görögökkel bizony törököt fogtak, az athéni színészkedés és áltatás magasiskoláját egy uniós tisztségviselő a hétvégén úgy kommentálta: „Tudjuk, hogy ez részben színház, de nekünk nem kell szerepelnünk a dráma összes jelenetében.”

Lassan már minden jelző elcsépeltté válik. Az év elejétől szinte minden hónapban felreppent a hír, nincs tovább, Athén vagy tovább halad a pénzügyi takarékosság útján, vagy összeomlik. Ehhez képest még mindig tart az egyensúlyozás a szakadék felett, sőt, a politika bűvészkalapjából újabb mutatványt húztak elő. A baloldali Ciprasz-kormány előbányászta azt a történetet, amikor az IMF az 1980-as években Zambiának megengedte, hogy összevonja az adott hónapra vonatkozó törlesztési kötelezettségeit, és az összeget egy tételben fizesse ki. A szemfüles görögök – hiába, régi kultúrnemzet – e lehetőséggel élve pénteken nem fizettek ki egy 303 millió eurós részletet, mondván, majd a hónap végén egyszerre leszurkolnak 1,5 milliárdot. Ragyogó, jó pár napot nyertek. Ám van egy kis gond: az Európai Unió mentőcsomagjának meghosszabbított határideje szintén június 30-án jár le, s ha addig nem egyeznek meg a takarékossági csomag folytatásában, akkor Görögország elesik a csomag utolsó, 7,2 milliárd eurós részletétől. Ráadásul ez a bő 7 milliárd még arra se elég, hogy az augusztus végéig esedékes finanszírozási igényeket fedezze. Magyarán újabb, sorrendben immár harmadik pénzügyi mentőövet kellene dobni a görögöknek.

Persze, valahol érthető a balos áramlatokból összetákolt Sziriza ódzkodása az adóemelésektől, a kormányzati kiadások lefaragásától. A párt szélsőbalos szárnyának már az se tetszik, hogy a kormány egyáltalán szóba áll az ún. népnyúzó hitelezőkkel. Azzal érvelnek, hogy nem megszorításokra, hanem jóléti intézkedésekre kaptak mandátumot. Ezzel voltaképpen azt sugallják, hogy az EU állja tovább a hanyag hellén költekezés számláját, s ha kell, újabb parlamenti választást írnak ki, legalább azzal is megy az idő – a kampány hevében pedig jó vaskosakat mondhatnak az unióra, s egyáltalán, az egész gonosz pénzvilágra, amely hagyta őket fülig eladósodni.

Voltaképpen az unió és az eurózóna fél attól, hogy mit okozhat Görögország kényszerű kihullása a rendszerből, milyen láncreakciót vált ki az unióban eddig példátlan államcsőd. A görögök viszont a vak ló bátorságával söpörnek le minden javaslatot az asztalról, elvégre rutinosak az államcsőd témájában. Az 1830-as évek, azaz Görögország újbóli függetlensége óta a mediterrán állam hatszor omlott össze pénzügyileg, S ha már itt tartunk, említsük meg, hogy a történelem első feljegyzett krachja is az ókori Hellász területén következett be – valóban gazdag a görög történelem. 2400 évvel ezelőtt 10 görög város nem tudott fizetni hitelezőjének, a Délosz szigetén lévő Apollón-templomnak.

Az EU végre közzétehetne egy B tervet, melyben világosan megmondaná, ha Görögország csődöt jelent, akkor milyen módon zárják ki az eurózónából. Ha Athén le akar ugorni a szakadék széléről, ám tegye, de ne rántsa magával a többi eurózónatagot. Minden dráma véget ér egyszer. Függöny.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?