Az élet megint kilépett önmagából. Felvetette a fejét, elhatározta, drámaíróvá lép elő, ismét megpályázza Shakespeare babérjait. Az nem lehet, hogy éppen neki ne sikerüljön elcsenni róla néhány levélkét.
Merénylettel, túszejtéssel kapcsolatban az értelem fogalma mint nem kívánt rész törlendő.
Dráma a színházban
Merénylettel, túszejtéssel kapcsolatban az értelem fogalma mint nem kívánt rész törlendő. Bár azt mondják, anno állítólag a szlovák hegyekben partizánlányok is fegyvert fogtak, a Nagy Honvédő Háborúnak nevezett terrorakcióban is szerepeltek szoknyás bakák, mi, nők pacifisták maradunk fiaink, férjünk, szerelmünk védelmében, nekünk, Isten szűk látókörrel megáldott teremtményeinek a család, a gyerek az első és az utolsó, aztán sokáig semmi. Életünk? Vérünk? Hazánk? Sok mindent nem fogunk fel ésszel, amit szívvel megfoghatatlan.
Az élet most addig törte a fejét, míg ihletet kapott: a művészet világát vette célba. Berontott a kultúrpalotába, ahol a színpadon elvérzett már Desdemona, áldozatul esett Rómeó és Júlia. Ha lehet féltékenységből szerelmet ölni, ostoba családviszályok miatt mérget inni, királyi trónokért mérget itatni, orvul kardot mártani oroszlánszívekbe, ki tiltja meg, hogy a haza, a szabad föld ne követelje meg, ami kijár neki. Elvégre a haza minden előtt. Még az élet előtt is. Különösen mások élete előtt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.