Drága takarékoskodás

Szociális ügyben illetékes politikusaink az utóbbi 15 évben rengeteg riasztó adatot közöltek a társadalombiztosítási rendszer legközelebbi néhány évtized alatti összeomlásának veszélyéről. Ennek egyik következménye, hogy sokan már pirulnak bevallani egészségük rozogaságát, nem kevesen elsumákolják gyomorfekélyüket, és van, aki a munkáltató és a munkavállaló közötti harmónia érdekében 37,3 C fokos lázban építi a kapitalizmust. Némi rosszmájúsággal már-már feltételezhetnénk, hogy népjólétünk anyagi egyensúlya megőrzése érdekében van hazánkban egy szupertitkos kutatóintézet, amelyben jól képzett számítástechnikai szakemberek szupermodern komputeren kiszámítják, hogy mennyivel csökkenne az egészségügy költségvetési deficitje, ha az illetékes miniszter agitációja hatására felére mérséklődne mondjuk a gyomorpanasszal orvoshoz fordulók száma.

De még az egészségügyi és népjóléti hatóságok íróasztali teljesítményét szenvedve se legyünk rosszmájúak. Viszont azt se tagadjuk, amit mindannyian tudunk, illetve amit minden közepesen képzett falusi orvos is ki tud számítani. Számítógép nélkül is. Nevezetesen, hogy két év múlva, tíz év után, tizenöt év múlva a biológia minden rothadó zápfogért, kikezeletlen vesepanaszért, aszpirinnal gyógyított gyomorfekélyért benyújtja a számlát.

Elsőoldalas hírlapi szenzáció, hogy a miniszter által elrendelt húszkoronás orvoslátogatási illeték hatására mennyivel csökkent a rendelők előtti zsúfoltság. Az egészségügyi kormányzat tömegelbájolási szándékkal adja hírül, hogy hány millióval csökkent a gyógyszerfogyasztás. Az ilyen hír azt a sötét hazugságot sugallja, hogy az emberek eddig jókedvükben jártak orvoshoz, az orvosok pedig „ha kell, ha nem” alapon írták a receptet. Kétségtelen, hogy voltak – és vannak is – Malvin nénik, akik unalmukban járnak el a doktor úrhoz. De ők olyan kevesen vannak, hogy érdemes lenne őket pénzért mutogatni.

Mintha abból indulna ki az egészségügyi minisztérium, hogy ahány orvos van Szlovákiában, az mind elfelejtette, amit az egyetemen pszichológiából tanult. A gyógyszerfogyasztás csökkenését értelmező minisztériumiak soha nem felejtik el hangsúlyozni, hogy az örvendetes javulás annak is köszönhető, hogy van, aki a drágább patikaszer helyett az ugyanolyan hatékony olcsóbbat íratja elő az orvossal. Még egyetlen egészségügyi hivatalnoknak se jutott eszébe újságba megírni, hogy az olcsóbb felíratására nem a honpolgári öntudat készteti a beteget, hanem az anyagi szükség. Nem kell ahhoz Freud Zsigmondnak lenni, hogy valaki észrevegye: abba bele is lehet halni, ha a beteg ember anyagi helyzete miatt érzi magát megalázva.

Jókedvű a miniszter, mert intézkedése hatására valóban csökkentek az egészségügyi kiadások. Néhány év múlva kiderül, mennyibe kerül nekünk ez a takarékosodás.