Drága öndicséret

<p>A szlovák kormányfőt sok mindenért hibáztathatjuk, egyet azonban a legnagyobb ellenségeinek is el kell ismerniük: önajnározásban verhetetlen. Aki ebben esetleg még kételkedik, annak az elkövetkező napokban, hetekben érdemes a szokásosnál több tévéhíradót nézni.</p>

Jövő hétfőn ugyanis az Európai Bizottság minden bizonnyal hivatalosan is bejelenti: júniustól megszünteti a túlzott mértékű költségvetési hiány miatt Szlovákia ellen folyó eljárást. Szlovákia négy és fél év után szabadulhat meg a túlzottdeficit-eljárás alól, amit Robert Fico egész biztosan úgy állít majd be, hogy mindez elsősorban az ő kormányának, fantasztikus gazdaságpolitikájának és persze a felelős költségvetési gazdálkodásnak köszönhető. Ami biztos, öndicséretből nem lesz hiány.

A kormányfőnek részben igaza van, hiszen ahhoz, hogy most Szlovákia kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, ahhoz egyszer oda kellett kerülnie. Márpedig ezt Fico első kormányának „köszönhetjük”, Szlovákiát ugyanis az ő hivatali ideje alatt, 2009 decemberében vonták eljárás alá. Ezt akkor alkalmazzák, ha az adott ország átlépi a 3 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt, vagy az államadósság ugrik a bruttó hazai termék 60 százaléka fölé. Márpedig 2009-ben a szlovák hiány 8 százalékra ugrott, és ezen a szinten maradt egy évvel később is. Ez persze ráfogható a gazdasági válságra, az igazság azonban az, hogy a deficit megugrása elsősorban a Fico-kabinet felelőtlen pénzszórása idézte elő. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy olyan évben, amikor egyébként is 4 százalékkal csökkentek az ország bevételei, a kormány 12 százalékkal növelte a kiadásokat.

Az akkori pénzszórásnak a túlzottdeficit-eljárás lett a vége, amely miatt végső esetben az egyes országoktól akár az uniós támogatások egy részét is megvonhatják. A második Fico-kabinet ilyen messzire természetesen nem akart elmenni, ezért mindent megtett annak érdekében, hogy lefaragja a hiányt, ami mára sikerült is. Felelős gazdálkodásról persze ezúttal sem beszélhetünk, hiszen takarékoskodás helyett az adófizetőktől próbált az eddiginél is többet kicsikarni, így a korábbi felelőtlen pénzszórást is velük fizetteti meg. Cserébe a hírműsorokban Fico újra elmondja majd, milyen fantasztikus kormánya is van ennek az országnak, és igaza is lesz: a lakosság átverésében, az adófizetők kifosztásában valóban kiváló teljesítményt nyújt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?