Öt évvel ezelőtt halt meg Diana walesi hercegnő, de emléke ma is rendkívül erősen él a britekben. Az ötödik évforduló előestéjén ugyanakkor sokan úgy érzik, hogy Lady Diana Spencernek még mindig nem sikerült igazán emléket állítani.
Dianának még nincs emlékműve
Brit sajtóértesülések szerint egyelőre zátonyra futott annak a 3 millió fontos szökőkútnak a terve, amely Diana emlékműve lenne. Legalábbis ha elkészül, ugyanis a több mint száz külföldi és hazai művész és építész pályamunkája közül a bizottság egyelőre nem tudott választani, sőt a testület tagjai szögesen ellentétes elképzeléseket képviselnek.
A szakértők értékelése után a végső szót Gordon Brown pénzügyminiszternek kell kimondania, aki a Diana-emlékbizottság elnöke. A londoniak azért mégis bíznak abban, hogy sikerül kompromisszumos megoldást találni, s a szökőkút előbb-utóbb felállításra kerül a Hyde parkban, ahová eredetileg is tervezték.
Közben továbbra sem felhőtlen a viszony a II. Erzsébet uralkodásának ötvenedik évét ünneplő királyi család és Diana Spencer családja között. Néhány nappal ezelőtt ugyanis a walesi hercegnő bátyja, Charles Earl Spencer azzal vádolta meg Károly walesi herceget, hogy korlátozni kívánja a kapcsolatokat a trónörökös és Diana gyermekei, a 20 éves Vilmos walesi herceg és 17 éves öccse, Harry, valamint a Spencer család között. Earl Spencer kifogásolta azt is, hogy Károly állítólag soha nem látogatta meg Diana sírját a Spencer család birtokán.
Károly walesi herceg a nyilvánosság előtt nem válaszolt a vádakra, szóvivője azonban kijelentette: „Vilmos herceg és Harry elég idősek ahhoz, hogy saját maguk döntsenek arról: kivel és hol kívánják tölteni idejüket. Ha többet akarnak találkozni nagybátyjukkal, a trónörökös semmi esetre sem korlátozza őket.” Barátai szerint a trónörököst mindazonáltal rendkívüli módon felbosszantották Earl Spencer kijelentései.
A Camilla Parker Bowlesszel fenntartott szoros kapcsolatok azonban a jelek szerint egyre kevesebb kellemetlenséget okoznak Károly számára. Noha a britek túlnyomó többsége még mindig elsősorban Camillát vádolja az „álomházasság” szétrobbantásával és végső soron Diana összeomlása miatt is, az utóbbi időben mégis mintha növekedne a „nagy vetélytárs” elfogadottsága. Az pedig külön öröm az 53 éves Károlynak és az 54 esztendős Camillának, hogy az anglikán egyház szinódusa a közelmúltban döntést hozott arról: a jövő évtől elvált személyek is újra esküdhetnek az egyház szertartásai szerint. Ezek után az sem kizárt, hogy az új canterburyi érsek fogja az áldást adni az egyaránt elvált Camilla és Károly esetleges frigyére, igaz, erről az udvarban egyelőre még nem beszélnek. A Buckingham-palota még mindig tartja magát ahhoz a korábbi álláspontjához, hogy Károlynak nem áll szándékában újra házasodni. Bár londoni megfigyelők nem zárják ki, hogy az idei jubileumi esztendő után mégiscsak megjön ehhez a kedve.
A szerző az MTI tudósítója
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.