Diákok a szoborért

Zavarban vagyok és egy kissé kellemetlenül érzem magam a nagymegyeri középiskolás diákok előtt. Okát is elárulom rögtön, de ehhez egy kicsit vissza kell mennem az időben, s magyarázatomat onnan indítani. Az első fizetésem kézbesítésekor odatettek elém egy kartondobozt, mondván húsz koronát tegyek bele, azzal indokolva: a szakszervezet gyűjt, hogy pénzemet eljuttassa arra nálam éppen jobban rászorulókhoz. Az már kiesett az emlékezetemből, kik is voltak a rászorulók, mert ez az inkább parancsnak, mint kérésnek tűnő utasítás, amely azt a lehetőséget sem adta meg, hogy válasszak, akarok-e segíteni vagy nem, teljesen elborította az agyamat. Az indulatra olyannyira megemelkedett a vérnyomásom, hogy nem törődve illetékesek ilyen-olyan szankcióival, határozott nemet mondtam, és kifordultam az irodából. Feszített a tehetetlen düh, hogy éppen csak elindultam a nagybetűs életbe, még át se vettem első béremet, amelytől önállósulásomat reméltem, máris bele akarnak nyúlni a zsebembe. Ettől kezdve libabőrös lettem a gyűjtésektől, s bár tudom, hogy ez nem a legjobb fényt veti rám, egy ideje elvből visszautasítok mindenféle olyan kísérletet, történjék az utcán vagy akár intézményesített formában, amely számomra átláthatatlan célra igyekszik laposabbá tenni a pénztárcámat.

Zavarban vagyok és egy kissé kellemetlenül érzem magam, hogy egész mostanáig így gondolkoztam. Egy minap kapott levél hozott zavarba, amelyet a Nagymegyeri Magyar Tannyelvű Kereskedelmi Akadémia és Magyar Tannyelvű Gimnázium diákönkormányzata juttatott el szerkesztőségünkbe. A levélből kiderül, hogy az említett iskola diákjai gyűjtésbe kezdtek a lapunkban megjelent felhívás kapcsán a pozsonyi Petőfi Sándor-szobor felújítását és újbóli felállítását segítendő. „A diákok kötelességüknek érezték – fogalmazzák meg ketten az említett nagymegyeri iskola diákönkormányzata nevében –, hogy ha csak csekély pénzösszeggel is, de hozzájáruljanak ahhoz, hogy az emlékmű megtalálja méltó helyét. Iskolánk diákjai ezzel a tettel szeretnék kifejezni a magyar kultúra iránti tiszteletüket.” Elérzékenyítő gesztus, mert ha így mozdulnak meg magyar iskolában diákok a szlovákiai magyarok szimbólumának is nevezhető, a pozsonyi Ligetfaluból felújításra elszállított Petőfi-szobor jobb sorsa érdekében, akkor azt hiszem, saját jövőjükről is döntöttek. És a fentebb említett összefogásuk azt vetíti előre, hogy abban a jövőben lesz szerepe a magyar kultúrának.