Csűrdöngölő nagykövet?

Szlovákia nemzetközi kapcsolataiban az elmúlt 5-6 év alatt kevés olyan külügyminiszteri, miniszterelnöki, vagy államfői megnyilvánulás volt, amelynek során a nyilatkozó nem hangsúlyozta a jószomszédi kapcsolatok ápolásának fontosságát. Ehhez képest tény, hogy hazánk budapesti külképviseletét idestova már két esztendeje nagykövetnél alacsonyabb rangú diplomata vezeti. A jelenséget kívülről szemlélő számára néha úgy tűnik, hogy Pozsonyban könnyen találnak alkalmas személyt valamelyik délkelet-ázsiai nagyköveti posztra, de a külügyminisztérium káderese nyomban cselekvésképtelenné válik, mihelyt arról van szó, hogy a magyarországi külképviselet vezetésére kellene megfelelő diplomatát kinevezni.

Nincs még fél éve, hogy egy jól informált, igaz, kissé cinikus szlovák politikus azt mondta, hogy már több alkalmas jelöltet is találtak a budapesti poszt betöltésére. Aztán mindegyik alkalmatlannak bizonyult. Mindegyikről kiderült, hogy tud magyarul.

Ismétlem, cinikus az illető, így amit mondott, jópofáskodásnak tekintettem. Miközben, persze, arról sem feledkeztem meg, hogy nemzetibb szlovák körökben a magyarul nem tudás a jólneveltség egyik kritériuma. Csakhogy a nemzetibb és még nemzetibb szlovákok pártja már hat éve nem kormányzati tényező, sőt újabban még parlamenti se. Ma tehát senki nem mondhatja se a külügyminisztériumban, se az elnöki palotában, hogy pani Malíková torpedózta meg a szlovák nagykövet Magyarországra küldését.

Remélem, hogy csak rémhír, miszerint legfelsőbb helyen nincs hajlandóság Ferdinand Devínsky professzor kinevezésére budapesti nagykövetté, jóllehet személyét eddig az összes mérvadó politikai irányzat elfogadhatónak tekintette. Arra pedig már gondolni sem merek, nem azzal függ-e össze az államfői hajlandóság hiánya, hogy a köztársasági elnököt bizonyos politikai pártok arra ösztönzik, „nemzetileg orientált embert” nevezzen ki magyarországi nagykövetté.

Akárki akármit mond, Szlovákiában a közhangulat és a gondolkodásmód fejlődött azóta, hogy különváltunk Csehországtól. Ma már elképzelhetetlen, hogy akár még a nemzeti csűrdöngölésre leghajlamosabb szlovák politikus is vitát nyisson például arról, hogy a szlovák tévé szinkronizálja-e a cseh filmeket. Vagy arról, hogy európai magatartás-e, ha a kocsmaasztalnál ott hallgatódzik a nyelvcsendőr. Mindazonáltal az a hír (reméljük, rémhírnek bizonyul), hogy a köztársasági elnököt ma bárki arra ösztönzi, hogy Budapestre nemzeti elkötelezettségű személyiséget nevezzen ki, nekem a 12 évvel ezelőtti nemzeti bárgyúságokat juttatja eszembe.

Csak nem arról van szó, hogy nemzetiék az államfőnek benyújtották az elnökválasztás előtt írott számlát?