Csatlakozás, vonaton

Emlékszem a régi szép időkre, amikor még a hajdanvolt szocialista birodalomban három-négy közvetlen járat is közlekedett Budapest és Fülek között. 73 Kčs-ért zsúfolódhattunk a Polonia expressen, amely a lengyel csencselőket szállította mintegy ingajáratban Kelet és kevésbé Kelet között. A Padlás után anyámmal a vécében állva töltöttünk el csekély három órát, mert másutt egész egyszerűen nem volt hely. Rendszerváltás után csökkent a járatok száma, de azért napi két-három közvetlen vagy részben közvetett még így is akadt. Reggel, délelőtt és kora délután is eljuthattunk a fővárosba. Mára gyökeresen megváltozott a helyzet. Beléptünk ugyanis az EU-ba, a határok megszűntek, a vasúttársaságok úgy gondolták, fölösleges pénzpocsékolás ezeknek a járatoknak a fenntartása, s egy csapásra megszüntették őket. Reggel egy koszos járat, amelyben még a toalett is használhatatlan, s ennyi.

(A jegyárak persze nemzetközi szintet ütnek meg). Visszafelé sem egyszerűbb a helyzet. Reggel egy járat, amellyel kétszeri átszállás után lehet eljutni Fülekre, s este döcög hazafelé a már előbb említett koszosvonat.

A napokban Kisvárdáról igyekeztem hazafelé, Budapest érintésével. Reggel kilenckor már Pesten voltam, de este hét lett, mire hazaértem. A táv alig százhúsz kilométer. Somoskőújfalun Szentkútról érkezett zarándokokkal ütjük el a nem csekély ötórás várakozási időt. Ha nem lenne csomagom, gyalog is vígan hazaérhetnék. De csomag is van, ráadásul vasárnap, így marad a váróterem, s maradnak a zarándokok.