Család két anyukával

A lapunknak nyilatkozó gyermekpszichológus szerint ez a társadalom mentális állapotát tükrözi, és már óvodáskorban el kell kezdeni a toleranciára való nevelést. Azt már én teszem hozzá, hogy hiába kerülnének ki az oviból toleráns gyerekek, ha az alapiskola nem „épít rá” ezekre az alapokra, és nem kezdik el hozzáértő, speciálisan képzett pedagógusok mindenfajta másság elfogadásának „tanítását”, beleértve a szexuális nevelést is. Mert a mai, internetező gyerekekhez már annyi félinformáció jut el, hogy nem is csoda, ha mindentől és mindenkitől ódzkodnak, ami/aki különbözik a „normálistól”.

A napokban került a kezembe egy felsős óvodásoknak szóló könyv. Finnül íródott, nemrég jelent meg magyar fordításban. Nincsenek benne hagyományos meseklisék, van viszont sok fura, már-már szürreális állat és ember (hosszú nyakúak, lassú felfogásúak, szokatlan színűek, sérülékenyek stb.) Az egyik mese narrátora egy kislány, akinek álmában elveszett az egyik, a kisebbik anyukája, ezért testvérével együtt a keresésére indul. Mennek, mendegélnek, nem részletezem, a lényeg, hogy minden jól végződik, az anyuka csak kimerült volt és elaludt. Végül újra együtt a család a nagy ágyban, vagyis a kisebb és a nagyobb anyuka, valamint a két gyerkőc.

Bevallom, első gondolatom az volt, hogy úristen, vajon hogyan reagálnak erre a magyar szülők. És vajon mit szóltak a szlovák szülők? Mert a könyv szlovákul is megjelent (egy Finnországba települt pozsonyi írónő, Alexandra Salmela írta, a címe Zsiráfmama és más agyament felnőttek). Keresgéltem kicsit a neten, de nem találtam ledorongoló kritikát, pontosabban eleve kevés kritikát találtam, azok is inkább recenziók voltak, mindenki a másságpárti hozzáállást és az amúgy is határtalan gyermeki fantázia ösztönzését emelte ki. Mivel erre vonatkozó statisztikai adatokat nem találtam, nem tudom, jól fogy-e a könyv, mennyi van még belőle a hazai boltokban. (A finnországi fogadtatás tudtommal kifejezetten kedvező volt, bár csodálkoznék, ha pont ott akadt volna fenn valaki az említett mesén.)

Nos, az a szülő, aki ebből a könyvből olvas fel gyermekének, eleve nem lehet kirekesztő, rasszista vagy homofób. De vajon hány ilyen jellegű kötet születik tájainkon? És vajon mit hallanak otthon azok a fiatalok, akik a felmérés szerint kiközösítenék osztálytársukat, ha megtudnák róla, hogy homoszexuális? Egyáltalán: mennyire tabutéma a nemiség, a szexualitás a családban? Hány szülő ül le kamasz gyerekével megbeszélni „ezeket a dolgokat”? És mit mondanak nekik? Hányan kénytelenek még mindig bujkálva, hazugságban élni az életüket, akár még a családjuk, barátaik, kollégáik előtt is?