Csakazértis

Megbocsátható lenne, a bűncselekmények esetében sokszor fordul elő, hogy a valóság (s hol vagyunk még az igazságtól?) egyszerűen nem deríthető ki, mert a kép nem áll össze. A demokratikus és szabad országokban a bíróságok ezért tartják be azt az alapelvet, hogy csak minden kétséget kizáró bizonyítékanyag esetében hoznak döntést. És még akkor is létezik tévedés.

Hedvig ügyében azonban az ügyészség – úgy látszik – mindent bevet, hogy a szlovák bűnüldöző szervekből hülyét, az államból hiteltelen országot, politikai garnitúrájából pedig akarnok rezsimet faragjon. A közvélemény szemében. A kormány helyében feltenném magamnak a kérdést, miért akarja a végrehajtó hatalmat – s talán az országot is – lejáratni egy állami szervezet, hiszen az, amiről a legújabb hírek szólnak, nem más, mint Szlovákia lejáratása.

Nem kell különösebb lélekbúvár-tudomány ahhoz, hogy megértsük: a rendelkezésre álló tények alapján FELTÉTELEZHETŐ, milyen volt valaki lelkiállapota hat évvel ezelőtt. Ha már a hat évvel ezelőtti esetben is volt dolga a pszichiátriával vagy pszichológussal, nagy valószínűséggel FELTÉRKÉPEZHETŐ, milyen esetben milyen döntést HOZOTT VOLNA. De hogy Malina Hedvig milyen lelkiállapotban volt hat éve, hogy nem volt-e pl. pszichés beteg, azt ma megállapítani lehetetlen. Ha valaki ezt akarja elhitetni velünk, Atyaúristent játszik, az meg a pszichopata magatartás maga. Nincs az a szakember, aki most látva először egy pácienst, annak hat évvel ezelőtti akármijét szakvéleményezhetné.

A Malina-ügyből nagyon nehéz kikecmeregnie a hatalomnak. Hat év alatt nem lett meg a tettes, nem nyert bizonyítást, hogy Malina Hedvignek motívuma lenne hazudni. A hatóságok semmi használhatót nem tettek le az asztalra. A híres rendőrfőkapitány–belügyminiszter–kormányfő összetételű sajtótájékoztató után (mintha legalábbis a kolumbiai drogkartell főnökét kapcsolták volna le) – a Hedvig-ügy kommunikációs és nem nyomozati kérdés lett.

Merthogy a bizonyítékok jelen állapota szerint egy következő pszichiátriai szakvélemény után nincs demokratikus bíróság, amely komolyan venné, hogy Malina Hedvig hazudott, az biztos. Ha van, akkor viszont nincs független és szabad bíróság itthon, és nincs a világon az a demokratikus állam, amely üldöztetés címén ne adna Hedvignek menedékjogot. És nincs az az érv, amely hatására ne néznék Szlovákiát nem szabad országnak.

A csakazértis szellemiségében az ügyészség most Hedviggel szemben ugyanúgy viselkedik, mint Timosenko ügyében az ukránok. Egy különbséggel: Timosenko valóban követett el jogsértést, amit Hedvignél még csak megközelítően sem tudtak valószínűsíteni.

E kommunikációs csapdából a szlovák igazságszolgáltatási gépezet és az állam csak egy módon szabadulhat. Azt mond, amit akar, de a „spongyát rá” felkiáltással beismeri, ez nem ügy, ez nem megy, hagyjuk az egészet a jófenébe. Akkor talán elfelejti az ország, a közvélemény. Igaz, egy ember soha nem felejti el: Malina Hedvig. De mivel fiatal és anya, és teljesen normális ember, a békesség kedvéért talán beletörődik. Minden más megoldás csak vegzálás. Sikanéria, csicskáztatás. És lejáratás. De nem Hedvig lejáratása.