Cinkelt lapokkal

Milyen fura fintora a történelemnek, hogy Saron épp a holokauszt emléknapján, kedden közölte ki tudja hányadszor: az izraeli hadsereg nem vonul ki a palesztin területekről, csak akkor, ha befejezte feladatát. Nagyon véres feladatát, amellyel a demonstrált célt aligha éri el, hiszen a jelentésekből egyre nyilvánvalóbb, hogy az izraeli offenzívának sokkal több civil esett és esik áldozatul, mint palesztin terrorista. Saron elítélte az újjáéledő nemzetközi antiszemitizmust is, s közvetve bírálta az izraeli politikát határozottan ellenző európai politikusokat. Csakhogy Saron is szívesen keveri a fogalmakat, a történelmet a mával. Az izraeli hadsereg mostani offenzívája túlment azon a határon, amit terrorizmus elleni harc címén az európaiak tűrőképessége elvisel, és Saron politikájának bírálata még nem egyenlő a zsidóellenességgel. Politikai hiba volt megakadályozni, hogy az uniós küldöttség találkozhasson Arafattal, s ő sem ült le Solanáékkal tárgyalni. Teljesen fölöslegesen alázta meg Brüsszelt, szüksége lesz még Izraelnek az E- jóindulatára. Fölösleges volt ilyen durván kinyilvánítania, hogy a Közel-Keleten csak az számít, amit Washington mond, hiszen ezt az európai fővárosokban is tudják. Azt is, kivel van dolguk, ezért Brüsszel nagyobb presztízsveszteség nélkül elviseli Saron diplomáciai melléfogásait. Sokkal megalázóbb, amikor – nincs rá szebb kifejezés – hülyének nézik a világot. Bush a nemzetközi nyomás miatt kénytelen volt vasárnap a térségbe küldeni Powellt, s tessék-lássék felszólította Izraelt a haladéktalan csapatkivonásra. Saron azt mondta, felgyorsítják az offenzívát, ne féljen az amerikai külügyminiszter, mire odaér, vége lesz a katonai akciónak. Erre Powell elment Marokkóba, Kairóba, Madridba stb., és várhatóan csak ma érkezik meg Izraelbe. Átlátszó trükk, haladék a „haladéktalanulnak”, hiszen Powell fölösleges ingázásával további hat napot adott arra, hogy Izrael szétlőhesse, lerombolhassa azt, amit csak akar, befejezze azt, amit már Izrael legfontosabb térségbeli szövetségese, Ecevit török kormányfő is népirtásnak nevezett. Ha Powell egyenesen Izraelbe megy, sok életet megmenthetett volna. Nem a terroristákét – Arafatot is beleértve –, hiszen az alaptétel érvényességét senki sem vitatja: Izraelnek jogában áll megvédenie a biztonságát, polgárait az öngyilkos merénylőktől. Viszont az eddigi tapasztalat azt mutatja, minél több lesz a polgári áldozat, annál több az elvakult merénylő is. Az erőszaknak ez a számunkra érthetetlen körforgása azonban a két főszereplő, Arafat és Saron számára bír logikával. Annyi fájdalmat akarnak okozni a másiknak, hogy megtörjön a társadalom egysége és a politikai vezetés irányváltásra kényszerüljön, tekintet nélkül arra, hogy ez hány emberéletbe kerül. Tehát ki bírja tovább? Az izraeliek azt, hogy a merényletektől rettegve éljék hétköznapjaikat, vagy a palesztinok az izraeli hadsereg pusztításait? Úgy tűnik, maguktól nem fogják abbahagyni, békességet csak Amerika tudna teremteni. Persze, ha nem cinkelt lapokkal játszana, mint most.