Cenzúrázott gyász Amerikában

"Elnök úr, nézze meg ezt a fényképet jó erősen. Ő volt az egyetlen fiam, akit Ön most elvett tőlem" - mondta könnyekkel a szemében egyenesen a kamerába az első helikopterbalesetben meghalt egyik katona édesapja. Pár órával az első riport után az MSNBC csatorna rövidebbre vette az interjút: az "egyetlen fiam" után elvágták a férfi hangját.

A Korridort a tv2 riportere, Bombera Krisztina tudósította Washingtonból
A többi szülő több hazafisággal a hangjában nyilatkozott fia haláláról. Látjuk, ahogy kilépnek a házukból a gyepre, ami mintha a Fehér Ház kertje lenne, annyi rajta a fotós és az operatőr, és átszellemült hangon azt mondják: soha, semmitől nem félt a fiam, tudta, mit vállal, Amerikáért és Irak szabadságáért adta az életét.

A hősi halálra, mint legnemesebb halálnemre való büszkeség nem csak hollywoodi túlzás errefelé - persze nem tudhatom, hogy a kamera előtti "megfelelő" viselkedés mekkora nyomással nehezedik azokra, akik szeretteik elvesztésekor valószínűleg inkább lennének egyedül egy sarokban, mint a világsajtó előtt.

Csakhogy a tévések igényeit Amerikában nem szokás visszautasítani, főleg, ha hősökről van szó. Hősből pedig sokféle van. Szeptember 11. után átéltem, amint a WTC-ben életüket teljesen értelmetlenül elvesztőket egyszerre nevezték áldozatoknak és hősöknek, ami megengedte a rokonaik számára, hogy az elkeseredést vegyítsék a büszkeséggel, amit az elvesztett személy különlegessége, jósága miatt éreztek.

A meghalt tűzoltók feleségei már nehezebb helyzetben voltak: nem állhattak ország-világ elé azzal, hogy a férjük értelmetlenül, rossz vezetőségi döntés vagy rossz kommunikáció miatt halt meg. Hősök voltak, életeket mentettek, a dolgukat végezték - és erre csakis büszkén szabad reagálni. Akárcsak az iraki háború katonai áldozatainak halálára.

A média azonban szelektív. Szeptember 11. után csak hónapokkal később láttunk riportot öngyilkos feleségről vagy a fájdalomtól, magánytól és kifizetetlen számláktól szenvedő sokgyerekes családanyákról.

Nem hiszem, hogy a napokban láthatnék síró szülőt a tévében, amint a fiáról, mint egy értelmetlen háború értelmetlen áldozatáról beszélne. A közvélemény pedig optimista és megkönnyebbült. Hiszen ha szigorúan csak az áldozatok számát nézzük, az amerikai kormány az emberek szerint egyelőre betartja, amit ígért - nincs ugyan háború áldozat nélkül, de most minden korábbinál kevesebb vér folyik majd mindkét oldalon, mondták.