Bűnjel itt a csillag is

Addigra már nem volt állampolgárságuk az itteni magyaroknak. Ezrek dolgoztak cselédként Csehországban, sokszor a már kitelepített szudétanémetek helyére költöztetett családoknál. S a tény, hogy a békeszerződések a kitelepítéseket nem rendezték, nem zavart senkit. Sztálin elhíresült mondása volt akkortájt érvényben, mely szerint a nemzetiségi kérdés megoldása vagonok kérdése csupán.

Április 12. lehetne egyszomorú emléknap. De ennél több. Igaz ugyan, hogy a gottwaldi bolsevik hatalom végül leállította a „lakosságcserét“, de itt is a sztálini doktrína érvényesült, mely szerint a népi demokratikus blokkban nem lehetnek olyan ellentétek, amelyek indokolnák a kitelepítéseket. A proletár internacionalizmus majd megfelelő válaszokat ád - hogy milyeneket, ma már jól tudjuk.

Az emléknap azért több egy szokványos történelmi dátumnál, mert a rendszerváltást követő restitúciók idején tucatszámra szembesültek a jogszabályok szerinti jogosultak azzal, hogy igényeiket a beneši dekrétumokra vagy az akkori Szlovák Nemzeti Tanács rendeleteire hivatkozva utasítják vissza az állítólag már demokratikus bíróságok. Sokan tudtuk s tudjuk, hogy a világháborút követő törvénykezést senki nem tartotta fontosnak érvényteleníteni, mégsem hittük volna, hogy mindennek a tetejébe még hatályos is. Az még elviselhető, hogy érvényben marad egy okafogyott szabályozás, de hogy hatályos is maradjon? Igenis, lehet vitatéma, hogy ott és akkor dekrétumokkal és rendeletekkel irányítani egy országot mennyire volt indokolt, vitatéma lehet a Kassai Kormányprogram, és vitatkozni kell a háború utáni „győztesek“ pszichózisáról is, s akkor magyarázatot kaphatunk arra, mi miért történt. De ha a vita, a magyarázat helyett a demokratikus, szabadon választott törvényhozás 2007-ben még meg is erősíti az akkori szabályozást, akkor, ad abszurdum, teljesen törvényes módon akár ma is elkobozható valakinek a vagyona, az illető kitelepíthető, eltávolítható az országból csak nemzetisége alapján. Abszurd? Az! De tessék csak megkérdezni egy purista jogászt, mint gondol „a törvény betűjéről“, s azonnal elfelejtjük, mennyire életszerűtlen lenne ma a '47-es gyakorlat.

Többször megírtam e helyen, mennyire fontosak azok az európai normák, amelyek a jólétünket szolgálnák. A megszűnés előtt álló roamingdíj, vagy a nemzetközi átutalások „negyvennyolcórásítása“ jó példák. De Európa éppen a kitelepítéshez hasonló megoldások, az erőszak, a háborúk elkerülése végett, alapvetően értékrendi szövetségként kezdte az egyesítési folyamatot. Ergó: Európa az értékek mentén egyesülő kontinens. Ebben az olvasatban megrázó, hogy Ratkó József Fábry Zoltánnak írt Táncából a „Bűnjel itt a csillag is“ kezdetű strófa továbbra is igaz, és ha az értékek védelme, a gazemberségek tisztázása és történelemkönyvekbe való száműzése nem lesz napirenden, akkor időszerű marad ugyanezen vers néhány sora: „Magyar, oláh, szláv - mindigre/ ebhitű pogány,/ csűrdöngölőt járunk ma is/Ady homlokán".

Bár közvetlenül nem érintett, mégis sértve érzett polgárként ezért nem tudom éppen április 12-én - egyébként az űrhajózás napján - örömmel nézni a ragyogó csillagokat, s felhőtlenül örülni az űrkutatás időszerű eredményeinek.