Bukta

Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök szerint „a mélyülő elbizonytalanodás és a növekvő konfliktusok mélyén a politika felszín csatái mellett egy igazán mély, történelmi konfliktus áll: a nemzeti progressziót vagy a szociális gazdasági populizmust és radikalizmust választja az ország?” S bár a miniszterelnök arról próbálta szombaton meggyőzni párttársait, hogy az MSZP az előzőt képviseli, Gyurcsány lépései éppen az ellenkező irányba mutatnak.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter menesztésével Gyurcsány nem csupán a legnépszerűtlenebb reform „arcát”, hanem magát a reformfolyamatot végezte ki rituálisan (nem is szólva arról, hogy szlovákiai szemszögből az MSZP által jócskán felvizezett magyarországi egészségügy-átalakítás aligha nevezhető reformnak, ami hatványozottan érvényes a többi közpolitikai területre). Bármi volt is a szándéka ezzel, kifele egyet üzent a miniszterelnök: ha a választók nem vevők a megszorításokkal járó változásokra – értsd: elfordulnak miattuk az azokat bevezető párttól – nem lesz reform.

Magyarország számára ez meglehetősen súlyos fordulat, amit azonban, úgy tűnik, senki sem tudatosít igazán az országban kivéve néhány kétségbeesett értelmiségit és újságírót. A reformoknak ugyanis az az egyik természetes velejárója, hogy népszerűtlenek a választók körében, ergo: az azokat végrehajtó pártoknak számolniuk kell a csökkenő preferenciákkal. A szlovák választók is simán megbuktatták 2006-ban azt a Dzurinda-kormányt, melynek reformjai most soha nem látott lendületbe röpítik a gazdaságot. Magyarországi logikával gondolkodva azonban soha nem lehetne reformot végrehajtani, hiszen ennek mindig meglesz a politikai ára. Márpedig Horváth Ágnes nem tett mást, csak végrehajtotta a koalíciós kormányprogramban előirányzott egészségügyi reformot.

Jogos tehát a minisztert adó SZDSZ felháborodása, s jogos volna a kormányból való kilépése is. A gond csak ott van, hogy Magyarország esetében egyre kevésbé látszik a fény az alagút végén. Az MSZP ugyan képes volna egyedül is kormányozni, egy ilyen kabinettől azonban végleg csak a párt népszerűségét és az ország gazdasági problémáit növelő lépésekre lehetne számítani. A másik lehetőség az előrehozott választások, ami minden bizonnyal egy elsöprő Fidesz-győzelmet hozna, s akkor aztán még kisebb lenne az esélye az ország számára oly szükséges strukturális változásnak. A helyzet úgy fest, hogy mindkét nagy pártnak igencsak elkelne egy jókora választási bukta, amely megújhodási folyamatot indíthatna el. A gond csak az, hogy egyszerre nem bukhat mindkettő, az egyiknek kormányoznia kell. Helyettük bukik hát a reform, s vele együtt az ország felemelkedésének esélye is.