Bukarest: Mongóliába küldenék a magyarokat

molino romania

A Nemzeti Sport a Magyarország–Bulgária Eb-selejtező előtt közölte, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) illetékesei nem büntetik meg a magyar szurkolókat, ha a válogatottmérkőzésekre a történelmi Magyarország térképét ábrázoló drapériát visznek a lelátóra, feltéve, hogy a térképen kívül nincsenek rajta politikai feliratok, és a drukkerek nem skandálnak más nemzeteket, illetve embercsoportokat gyalázó rigmusokat. Hétfőn este a nézők ennek a rendelkezésnek megfelelően fegyelmelmezetten viselkedtek.

Az UEFA állásfoglalását a Román Labdarúgó-szövetség közleményben bírálta. Mintha eleve másra szerették volna hárítani a felelősséget azért, ami kedden Bukarestben, a román–fehérorosz mérkőzésen történt: a hazai ultrák Mongólia térképét ábrázoló molinót függesztettek ki azzal az angol nyelvű szöveggel, mely szerint „Mongólia a történelmi Magyarország.” Közben többször a „Kifele Romániából!” hírhedt magyargyalázó szöveget rikoltozták. Magasra emelték Nagy-Románia térképét is, amelyre Moldovát is odapingálták.

A nacionalista térképészkedés újabb hullámát kétségkívül Orbán Viktor indította el, aki tavaly novemberben Dzsudzsák Balázs válogatottbeli búcsúmeccsét követően, az öltözőbe lépve, olyan sálat öltött magára, amelynek alján Nagy-Magyarország térképét ábrázolták. Másnap emiatt tiltakoztak a román, a horvát és az ukrán kormányszóvivők, nyíltan vagy burkoltan irredentista megnyilvánulást emlegetve. Hiába jegyezte meg közösségi oldalán a magyar kormányfő, hogy ebben a gesztusban ne keressenek olyat, ami alaptalan. Magyarázkodott Szijjártó Péter magyar külügyi és külgazdasági miniszter is. Szerinte ez a térkép mostanság a magyar válogatott hazai és határon túli szurkolóinak összetartozását jelképezi. Nem csatlakozott a tiltakozókhoz Eduard Heger kormányfő, aki kassai találkozásukkor „Slovakia” feliratú sálat adott át magyar partnerének. Ő pedig a nyakába tette. Ezzel legalább rövid időre elcsitították a szlovák és más nacionalisták hőbörgéseit.

Tanulságként újra leszögezhetjük, hogy a meggondolatlan budapesti lépéseknek leginkább a határon túli magyarok isszák meg a levét, amiről az érintettek közül sokan és sokat tudnának beszélni. Mostanság főleg a kárpátaljai magyarok, akiknek a puszta létét évek óta veszélyeztetik az ukrán nacionalista politikai vezetők. Ilyen mélyre a pozsonyi vagy a bukaresti kabinet sem süllyedt. Mégis kevés olyan magyar él térségünkben, aki nem szembesült volna a többségi nemzet egyes tagjainak gyanakvásaival, gyűlölködésével is. Például a DAC szurkolói is, akik szép számban kísérik el idegenbeli mérkőzéseikre kedvenc csapatukat.

Nacionalista és rasszista viselkedéssel Európában csaknem mindenhol találkozunk. Angliában, Olaszországban csak a személyi igazolványuk felmutatása után kapnak jegyet. Ennek köszönhetően szinte minden ottani randalírozót azonosítanak, majd pedig évekre, olykor életfogytig kitiltják őket a hazai, de a külföldi stadionokból is. Nagy visszhangot váltott ki Andrei Chivulete román nemzetiségű játékvezető bátor tette.

Ő a Sepsi SK–FCU Craiova bajnoki focimérkőzésen először figyelmeztette a magyarellenes rigmusokat fröcskölő vendégszurkolókat, majd további hőbörgéseik miatt már a 26. percben véget vetett a meccsnek.

Nálunk főleg Pozsonyban és Nagyszombatban még csak a hangosbeszélőn sem figyelmeztetik a „Bi Maďara do hlavy” és egyéb sovén strófát fröcsögőket, pedig ezeket a szitkozódásokat nem lehet szólásszabadságként minősíteni. A jelenlegi elkeserítő szlovákiai közhangulat, továbbá az a tény, hogy a DAC bajnoki címre tör, főleg a fővárosi meg a nagyszombati ultrák miatt súlyos kockázatot jelent. Ezt csak a bajnokságirányítók, valamint a játékvezetők elfogulatlansága oldhatja meg. Valamivel könnyebb dolguk lehet, ha a magyarországi közszereplők meggondolatlan megnyilvánulásaikkal nem öntenek újabb olajat a jelenleg is lobogó tűzre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?