Budapest öngólja

<p>Magyarország január elsejével átvette az Európai Unó soros elnöki posztját. Bármennyire is készült erre az eseményre a teljes magyar kormány és az állami adminisztráció, a médiatörvény módosítása miatt mégis keserűre sikeredett az esemény.</p>

Az Európai Unió soros elnöki posztja egy rotációs rendszer alapján működik, minden tagállam pont hat hónapon keresztül kapja meg, amikor az adott állam politikusai, de leginkább szakpolitikusai fél évre átveszik az Európai Tanács testületeiben az elnöki feladatokat. Bár az elmúlt időszakban saját „elnököt és külügyminisztert” kapott az EU, a soros elnöki poszt továbbra is megtisztelő feladat, egy olyan ország számára, mely ezt először teheti meg, pedig még kihívás is. Sajnos Magyarországon is sokan abban a tévhitben ringatják magukat, hogy ezen időszak alatt az ország sok problémáját meg lehet oldani, sőt akár az EU bizonyos politikáin is változtatni lehet. Sajnos ez nem így van. A dolog valahogy úgy működik, hogy a van az EU-vonat, melyet félévenként más-más mozdonyvezető vezet, de a sínek előre le vannak rakva, így legfeljebb a sebességen lehet változtatni, s a kalauz változik, ám a váltókat a nagyok kezelik, ők mondják merre mehetünk. Magyarország azzal tűnhet ki, hogy megmutatja, felkészült szakembergárdával rendelkezik, mely az elmúlt évek EU-tagsága során megtanulta a brüsszeli munka minden csínját-bínját. Ezt az időszakot emellett remekül ki lehetne használni az ország marketingelésére, legyen az akár borvidék, vagy termálfürdő.
Ehelyett Magyarország pontosan három hét alatt lett az EU aktuális feketebáránya. Az elmúlt hónapban valószínűleg nem jelent meg egyetlen pozitív cikk sem az országról a releváns európai és világsajtóban. Orbán Viktort lassan már dél-amerikai és ázsiai diktátorokkal hozzák egy szintre, ami természetesen túlzás, de a sajtónak parancsolni (egy szabad demokráciában) nem lehet.
Nyilvánvaló, hogy azzal, ami Magyarországon történik, nem értenek teljesen egyet az EU-s partnerek, de nem valószínű, hogy hivatalos formában hamarosan megfeddnék. A háttérben most egymással küzd az erős és hiteles EU elnökséget és a szabadságjogokat féltő Unió. Érzik, nem lehet valaki a csapat vezetője úgy, hogy közben úton-útfélen leteremtik.
Valószínű, hogy Orbán Viktornak egyelőre senki sem mondta még a szemébe, hogy nem viselkedik demokrata módjára, ám most nagyon nem lennék azon sok száz magyar diplomata helyében, akik ahelyett, hogy emelt fővel vezethetnék fél éven keresztül szakmai csoportjukat, nap mint nap magyarázkodásra szorulnak majd. Budapesten valaki nagyon eltaktikázta ezt az egészet, és ez talán a legenyhébb kifejezés.

Nagy András

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?