Sajtótörvény: válaszadási jog a politikusoknak?

Lucia Ďuriš Nicholsonová
Pozsony |

Az ellenzék szerint a kormánypártok a sajtótörvény módosításával gyakorlatilag cenzúrát akarnak bevezetni a sajtóban. A kormánykoalíció ezt elutasítja.

Az újságírók elsődleges feladata a tájékoztatás, véli az SNS-es Karol Farkašovský, aki a sajtótörvény készülő módosításának margójára kijelentette, hogy a sajtószabadság nem lehet határtalan. A sajtótörvény módosítása ismét bevezetné a válaszadás lehetőségét a politikusok részére. Ha a parlament rábólint erre a javaslatra, az azt jelentené, hogy ha egy politikus reagálni szeretne egy-egy írásra, akkor a sajtó köteles lenne a politikus válaszának, reakciójának teret adni.

Lucia Ďuriš Nicholsonová (SaS) szerint a kormánypártok szájkosarat akarnak tenni az újságírókra, s mindezt egy évvel a parlamenti választások előtt. Ďuriš Nicholsonová szerint a válaszadás lehetősége teljesen felesleges. „Már most is megvannak az eszközök arra, hogy védekezzünk a valótlan állításokkal szemben” – közölte az ellenzéki képviselő, aki szerint a cenzúra bevezetése veszélyes. „Hagyni kell, hogy az újságírók végezzék a munkájukat” – szögezte le Ďuriš Nicholsonová. Úgy véli, a módosítást követően a politikusok elárasztják majd az újságokat különböző reakciókkal. Bírálta továbbá a válaszadás elutasítása miatt kiróható magas büntetéseket is, mely az egyes médiumokra nézve likvidáló lehet. Kijelentette, a felelősségteljes pártok törlik majd ezt a törvényt. 

Karol Farkašovský azzal érvelt a sajtótörvény módosítása mellett, hogy szükség van a megelőzésre. Állítása szerint ő is támogatja a sajtószabadságot, de szerinte az újságírók nem írnak felelősségteljesen. Felrótta azt is, hogy egy-egy sajtótájékoztató alkalmával nemcsak a megadott témával kapcsolatban tesznek fel kérdéseket az újságírók, hanem másra is rákérdeznek. Kifogásolta továbbá, hogy a parlamenti tudósítások gyakran az adott programpont helyett csak a tárgyalás izgalmasabb pillanatairól szólnak. Azt nem árulta el, hogy az SNS támogatja-e a sajtótörvény módosítását, állítása szerint ez közvetlenül a szavazás előtt derül ki. Farkašovský szerint egy átfogó, minden sajtótermékre kiterjedő új törvényre lenne szükség, melyben a közösségi médiákra is gondolnának. 

A jogszabály-módosítást Dušan Jarjabek és Miroslav Číž (Smer) terjesztették be, vagyis a Smer a szigorítás mellett van. A Híd a Smerénél enyhébb, kisebb korlátozást támogatna. (TASR, ie) 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?