BT-bővítés: kereszttámogatások

A világszervezet kidolgozott két koncepciót is, de sokkal szélesebb problémakört ölelnek fel, mint csak a BT-tagság. Valamivel konkrétabb a befolyásos tagállamok egy csoportjának, Németországnak, Japánnak, Indiának és Brazíliának a javaslata, amelynek alapján éppen az említett négy ország, valamint még Afrika egy képviselőjének kellene állandó helyet kapnia a Biztonsági Tanácsban, természetesen az eddigieken kívül (USA, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia). Érvelésük lényege, hogy a BT jelenlegi összetétele a második világháború utáni erőviszonyokat tükrözi, amelyek azóta – szerintük – lényegesen megváltoztak. A kérdés csak az, vajon támogatásra találnak-e az említett országok aspirációi a jelenlegi állandó tagoknál.

Vegyük sorra az állandó BT-tagok álláspontját. Az USA eddig nyilvánosan csak Japán mellett kötelezte el magát. Tokió támogatása nem véletlen, hiszen nagyon fontos NATO-n kívüli amerikai szövetségesről van szó, valamint Japán besorolása nélkül komolytalan lenne minden BT-reform. Tokió szinte minden tekintetben a legkomolyabb jelöltnek számít: gazdasági ereje alapján a második, politikai befolyása szintén jelentős, még akkor is, ha nemzeti termékének szintje alapján még tovább növekedhet. Fontos tényező az is, hogy Japán az ENSZ egyik legnagyobb befizetője, és komoly forrása a nemzetközi segélyeknek is, ráadásul az utóbbi időben egyre nagyobb szerepet vállal a békefenntartó hadműveletekben is (igaz, történelmi okok miatt főleg a humanitárius aspektusokra koncentrál). Japán tehát számíthat az USA támogatására. Washington viszont meglehetősen visszafogott Berlinnel kapcsolatban. Ennek egyik oka az amerikai–német kapcsolatokban bekövetkezett jelentős fordulat, elsősorban az iraki háború előtt és alatt. A másik, jelentősebb oka az lehet, hogy ha Németország is állandó tag lesz, Európának már három vétójoggal rendelkező helye lesz, ami nem állna arányban nemzetközi súlyával. Persze meg kell azért jegyezni azt is, hogy a német gazdaság a harmadik legerősebb (még néhány évig, míg Kína le nem hagyja), és a németek szintén egyre komolyabban kapcsolódnak be a nemzetközi stabilizáló tevékenységbe.

A többi országgal kapcsolatos amerikai álláspont egyelőre nem ismert, de elképzelhető, hogy az USA támogatni fogja Indiát, tekintettel az egyre szorosabb, stratégiai jellegű kapcsolataikra, és a kétségbevonhatatlan indiai előnyökre. Brazília helyzete azért kényes, mert bár Latin-Amerika legfontosabb hatalma, sőt befolyása egyre inkább túlnövi regionális korlátait, nem biztos, hogy Washington érdekében állna a globális befolyás további fontos attribútumával felruházni egy dél-amerikai országot, tekintettel a régión belüli amerikai érdekekre. Másrészt viszont Brazília külpolitikája sokkal inkább kompatibilis az amerikai érdekekkel, mint néhány más potenciális jelölté. Ami az orosz álláspontot illeti, Moszkva számára valószínűleg majdnem mindegyik jelölt elfogadható lenne, főleg ha figyelembe vesszük a multipolaritást előnybe helyező orosz külpolitikai paradigmát. Az említett országok közül az oroszoknak egyedül Japánnal vannak kisebb nézeteltéréseik, amelyek elsősorban a Kuril-szigetek körüli vitához kapcsolódnak.

Ami Franciaországot illeti, Párizs minden bizonnyal erősen támogatná Berlint, tekintettel az egyre szorosabb francia–német koordinációra, amely a külpolitika terén is megnyilvánul. A német tagság ugyanis a francia befolyást erősíthetné, így ez még annak ellenére is megéri Párizsnak, hogy elveszíti egy komoly politikai és presztízsjellegű előnyét Berlinnel szemben. A franciák minden bizonnyal támogatnák Brazília tagságát is, figyelembe véve az utóbbi években tapasztalható intenzív francia érdeklődést Dél-Amerika iránt, amelynek részben Amerikai-ellenes éle is lehet. Számíthatnak francia támogatásra az esetleges afrikai aspiránsok is – Nigéria vagy a Dél-afrikai Köztársaság –, mert Párizs mindig is igyekezett a „fejlődő világ” támogatójának szerepét játszani.

A britek álláspontját valószínűleg az óvatos optimizmus határozza meg. Ennek alapján az olyan bővítést fogják támogatni, amely garantálja, hogy a BT nem lesz még határozatképtelenebb, de egyben minden komoly jelölt – amely nem erősen Nyugat-ellenes – állandó tagsághoz juthat. Ami Pekinget illeti, a legmarkánsabb álláspont Tokióval szemben tapasztalható. Kína határozottan elutasítja Japán állandó BT-tagságát. Ennek oka – a két rivális között meglévő ellentéteken kívül – az is lehet, hogy Peking a japán tagsággal elveszítené az egyetlen távol-keleti nagyhatalom státusát. Mindenesetre nagyon fontos, hogy minden állandó tagnak bele kell egyeznie az összes jövendő állandó BT-tag támogatásába, mert anélkül nincs esély. Ráadásul a helyzete tovább bonyolíthatják az olyan kompromisszumos javaslatok, amelyek szerint az új állandó tagoknak nem lenne vétójoguk, amibe viszont a potenciális esélyesek nem egyeznek bele. A fejlemények egyelőre megjósolhatatlanok, és végül még az is lehet, hogy az átfogó ENSZ-reform tovább halasztódik.

A szerző külpolitikai elemző