Bombázták az al-Kaida vezetőinek búvóhelyeit

Amerikai harci gépek kedden bombatámadást hajtottak végre egy olyan célpont ellen, amelyről feltételezték, hogy az al-Kaida szervezet illetve a tálibok vezetőinek búvóhelye lehet.

Amerikai harci gépek kedden bombatámadást hajtottak végre egy olyan célpont ellen, amelyről feltételezték, hogy az al-Kaida szervezet illetve a tálibok vezetőinek búvóhelye lehet. A támadásról beszámoló Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter név szerint nem említette, hogy vélhetően kik tartózkodtak a célpontul kijelölt bunkerekben, csak annyit közölt, hogy "fontos személyek".
Mohammed Omar molla, az afganisztáni tálibok vezetője nem volt azokban a bunkerekben, amelyeket amerikai harci gépek bombáztak kedden - közölte szerdán Abdul Szalam Zaif, a tálib rendszer korábbi pakisztáni nagykövete.
Mint mondta, szó sincs arról, hogy a célpont a tálib vezetők egyik búvóhelye lett volna, s abban egyetlen tálib illetékes sem tartózkodott a csapások időpontjában. Zaif azt is elmondta az AIP pakisztáni hírügynökségnek, hogy Omar molla él és egészséges. Ami viszont Oszama bin Ladent, az amerikai merényletek megszervezésével vádolt terrorista vezért illeti, a volt nagykövet szerint az ő hollétéről semmit sem tudnak, s bin Laden nincs a tálibok által ellenőrzött területen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?