Biztos etetés

Ez a történet a kormánykoalíció részéről lezárult, ami nem jelenti azt, hogy ne jönnének még a választásokig újabb soviniszta húrpengetések és -elpattanások – lásd például a hazafiasságról szóló törvényt.

Az államnyelveskedő történet valójában már nyáron véget ért volna, ha a magyar fél (a hazai és a magyarországi) nem ráncigálja elő hágai elefántcsonttornyából az EBESZ kisebbségügyi főbiztosát. A norvég úriember fogadta a feleket, küldött pár félmosolyt a Duna egyik és másik oldalára is, majd pontosítást kért, és virágnyelven elszórt még néhány magvas gondolatot.

A kulturális tárca pedig látta – jól látta, de az is lehet, hogy csak a külügy láttatta vele –, hogy ha nem akar vesztesen kijönni a nyelvhelyzetből, jobb, ha dob valami csontot az EBESZ és a nyugati emberjogi tótumfaktumoknak.

A minisztérium pedig elkészített valamit, aminek a nyelvtörvényben semmilyen jogi fogódzója, hivatkozási alapja nincs, ráadásul – mint utólag kiderült – semmire sem jó. Illetve dehogynem: arra, hogy a norvég úriembert meg lehessen vele etetni. Hiszen ő kért valamit, hát kapott is. Sokat elárul a minisztérium szándékainak komolyságáról, hogy az anyag tárcaközi egyeztetési folyamatban kritikákat megfogalmazó állami szerveknek maga a készítő is azt felelte: a dokumentum „jogilag nem kötelező érvényű”. Magyarán, csak úgy van, el lehet olvasni, majd egyetérteni vele vagy sem. Ez utóbbi esetben pedig a kukába hajítani.

Így tehát a hivatalnokon áll, hogy mit lát jogsértőnek, miért ad büntetést, figyelmeztetést, s miért nem, az esetleges bírósági pereskedés során pedig az irányelvek annyira lesznek mérvadóak, mint ez a kommentár.

Marad tehát a bizonytalanság, aminél szlovákiai magyar vonatkozásban rosszabb nincs is. Mi ugyanis még akkor sem vagyunk képesek élni jogainkkal, ha azok világosan le vannak fektetve, ha azok semmiféle pluszköltséggel sem járnak. Mit tesz az egyszerű gyalogmagyar január elseje után?

Valószínűleg a biztonság kedvéért még ott sem szólal meg magyarul, ahol esetleg eddig megtette. Pedig az lenne a legjobb, ha az egész nyelvöltő tragikomédiát gyorsan elfelejtenénk, s ezután is ugyanolyan természetességgel használnánk anyanyelvünket, mint eleddig. Sőt, sokkal gyakrabban, sokkal természetesebben.