Bizonyosság nélkül

<p>Bár a Radičová-kormány bukása óta minden eddigi kampánynál több, harmincon felüli számú reprezentatív közvélemény-kutatás jelent meg a lakosság politikai preferenciáiról, a lehetséges végeredményről még mindig nagyon nehéz nyilatkozni. Ahogy 2010-ben, most sem kérdéses, hogy a Smer futhat be az első helyen, sőt még az is elég valószínűnek tűnik, hogy a KDH lehet a második, 10 százalék körüli eredménnyel.</p>

Két párt van még, amelynek a bejutása a mérések alapján valószínű: ezek a Focus friss mérései alapján 7 százalékon álló Híd, valamint a 6,7 százalékos (de korábban ennél is magasabbra mért) Matovič-féle Egyszerű Emberek.

Az igazi „dzsungel“ azonban csak itt kezdődik. Az 5 százalékos bejutási küszöb közelében ugyanis jelenleg pártok egész sora mozog. Egyrészt itt van az az SDKÚ, amely néhány hónappal ezelőtt még a legerősebb kormánypárt volt, két számjegyű támogatottsággal. Dzurindáék jelenleg a bejutásért küzdenek, több mérésben is a küszöb alá kerültek. Az SDKÚ-ra vonatkozó adat azonban könnyen lehet, hogy alulbecslő: jelenleg ugyanis viszonylag „ciki“ bevallani, ha valaki változatlanul a kékek támogatója. Aztán ott van a vonal környékén az az SaS is, amelynek nagy reményei voltak a kormány bukásának idején, mára azonban kiderült hogy szavazóbázisa inkább csökkent, mint növekedett az őszi események miatt. A pártnak még a Sulík-Kočner-találkozó(k) körüli botrány is betehet, amelyet a Focus mérése még nem tudott igazán befogni.
Teljesen bizonytalan a 99% sorsa, amelynek jövője a hamis aláírásokkal kapcsolatos botrány miatt erősen kérdéses. Az idő előrehaladtával az egyre biztosabbnak tűnik, hogy a párt végül elindulhat a választásokon, minden további azonban kérdéses. Ha megugorja az 5 százalékos lécet (a Focusnál most 5,2 százalékon van), képviselői az aláírásokkal kapcsolatos eljárás végén elveszíthetik a mandátumukat. Ha viszont a 99% nem jut be, a párt bíróság elé viheti az ügyet, például rágalmazásra hivatkozva.
A Focus szerint jelenleg a vonal alatt van mind az SNS, mind az MKP. Ján Slota pártja igazi túlélő: legutóbb is pár száz szavazaton múlt csupán a nemzetiek politikai túlélése, és valószínűleg most sem lesz másként. Az MKP sorsa is erősen kérdéses, a pártot ugyanis múlt szeptember óta nem mérték a vonal felett (a Focus jelenleg 3,9 százalékra becsüli). Itt fontos szerepet játszhat a pszichológiai hatás: ha a párt potenciális szimpatizánsai úgy értékelik a jeleket, hogy az MKP-nak nincs esélye a feltörésre, akkor bőven a vonal alatt maradhat. Ha viszont sikerül elérni, hogy a bázis optimista maradjon, akkor az eredmény az ellenkező lehet.

Néhány nappal a választások előtt tehát még mindig nagyon kevés dolog biztos. Egy valami azonban tuti: a jelen helyzetben érdemes elmenni választani és támogatni azt a pártot, amelyet látni szeretnénk a parlamentben. Közhely, de a helyzet annyira éles, hogy - a Smer és talán a KDH kivételével - minden szavazatnak döntő szerepe lehet a végső elszámolásban.

Ravasz Ábel

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?