Billeg a jog asztala

Keserű gyümölcse a rendszerváltásnak, hogy az irigység most politikai tényezőként érvényesül. Ez annak a következménye, hogy a transzformálás folyamatában történt anyagi visszaéléseknek csak elvétve lett büntetőjogi következményük. Ha a közvélemény által visszaélésnek tartott esetek néha-néha el is jutnak a bíróságig, az új tulajdonos rendszerint bebizonyítja, hogy a privatizálás az éppen hatályos törvénnyel összhangban történt. Nem elhanyagolható, hogy a nagy vagyonok tulajdonosainak nem okoz gondot sztárügyvédek megfizetése, akik ki tudják aknázni a jogi csűrés-csavarás összes lehetőségét.

A népjóléti törvények legutóbbi módosítása is bizonyítja, hogy Szlovákiában az állami vagyon transzformációja nem éppen sikertörténet. Korábban az állam nagyon rossz tulajdonosnak bizonyult. Az új tulajdonosok viszont a vagyonkezelésben nem hoztak javulást. Ne csodálkozzunk hát, hogy a rendszerváltás kárvallottjai és kedvezményezettjei között csendes hidegháború zajlik. E folyamatban új szakaszt jelent a segélyfolyósítás megszigorítása óta eltelt időszak. A napi sajtó a múlt hét folyamán több járásból is tudósított, miként megy végbe a népjólét megreformálása Kaník miniszter stílusában. Ez a gyakorlat a középrétegek lecsúszása meggyorsításának a technológiája. A középréteghez tartozás ebben az országban abban jutott kifejezésre, hogy a család például személyautóval rendelkezett, hogy általában szerény összegű bankbetétje volt, és háztartásából nem hiányzott az olyan, luxuscikknek már rég nem nevezhető eszköz, mint az automata mosógép, a tévékészülék, netán a számítógép. Tegyük fel, nem egészen megalapozatlanul, hogy a középréteghez sorolható addig konszolidált család kereső tagjai egyik napról a másikra munkanélkülivé válnak, majd letelik az az időszak, amíg alanyi jogon jár nekik a munkanélküli-segély. Szociális segélyből kezdenek éldegélni, mígnem egy napon az illetékes népjóléti hivatalnok közli, hogy a segélyezést leállítják, mert pl. megállapították, két tévékészülék is van a háztartásukban. Vagy éppen egy személygépkocsi. Vagy 80 ezer koronáról szóló betétkönyv a szekrényben.

Ezúttal ne azt vizsgáljuk, miként omlik össze a család önbizalma. Ehelyett csak azt vegyük szemügyre, mekkorát billen a jog asztala. Nem hihető, hogy van olyan törvény, amely felhatalmazná a népjóléti hivatalnokot, hogy információkat szerezzen be a család bankbetétjéről. Vagy milyen törvény alapján van bárkinek joga megállapítani, a munkanélküli lakásában van-e tévékészülék, és hány van.

Tegyük fel, hogy az illetőben még maradt egy szemernyi önérzet, és sérelmére bíróságon keresne orvoslást. Keresne, de vajon van-e akárcsak néhány száz koronája is ügyvédre?