Bátortalan halottkémek

Sok mendemonda kelt szárnyra Sztálin halálának körülményeiről. Állítólag amikor Berija a politbüro tagjainak a hírt megtelefonálta, sokan közülük felcsaptak Tamásnak. Bár bibliai névrokonuktól eltérően nem ragaszkodtak ujjukkal illetni főnökük testét, saját szemükkel kívántak róla meggyőződni, nem provokációról van-e szó. Amelynek ha bedőlnek, fejükbe is kerülhet.

Ivan Šimko múlt heti bejelentése, amely szerint a Szabad Fórum koalícióban maradásának Dzurinda távozása a feltétele, úgy is értelmezhető, hogy a volt védelmi miniszter a kormányszövetség három pártelnökének (Kereszténydemokrata Mozgalom, Új Polgár Szövetség, Magyar Koalíció Pártja) „megtelefonálta”: a koalíciós válság megoldásának az a feltétele, hogy a miniszterelnököt politikai hullává nyilvánítják.

Šimko bejelentésére számos módon válaszolhat Bugár Béla, Pavol Hrušovský és Pavol Rusko. Akár azt is nyilatkozhatják, hogy a 2. Dzurinda-kormány helyzete sziklaszilárd. Még azt is hozzátehetik, hogy amit Šimko mond, az kimeríti a politikai kalandorság fogalmát. Nyilatkozhatnak így, de ezt nagyon kevesen hiszik el. Aztán annak a véleményüknek is hangot adhatnak, hogy az alkotmány „mit mond” a javaslatra. Tény, hogy az alaptörvény értelmében ha a miniszterelnök bukik, együtt bukik vele az egész kormány. A kérdés a koalíció megsemmisülése nélkül csak úgy oldható meg, ha a pártszövetség – más miniszterelnök kijelölésével – bizonyítani tudja parlamenti többségét.

A kormányfő három koalíciós partnerének számos lehetősége van a „bátortalan (politikai) halottkém” titulus elnyerésének megideologizálására. A három pártelnök mondhat akármit, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) akarata ellenére a válságra nem képes megoldást kierőszakolni. Több oka van annak, hogy az SDKÚ alfőnökei még ma is legfeljebb azt ismerik be, hogy Šimkónak gyenge hőemelkedése van. Választások eredményeként egyszer majd kiderül, hogy egy-egy ilyen kijelentés hány százalékkal csökkenti az SDKÚ-val rokonszenvezők táborát.

Dzurinda pártjának vezetői körömszakadtáig állítják: az ellenzék nincs abban a helyzetben, hogy alternatívája tudna lenni a jelenlegi koalíciónak. Ez tény. Mint ahogy az is tény, hogy mandátumának lejártáig a koalíciónak még csaknem három éve van hátra, és ezalatt – a konfliktusból konfliktusba bukdácsolás viszonyai között – valóban gyógyíthatatlanná válhatnak a szlovákiai demokráciát gyötrő bajok. Nem érdeke az országnak a jobboldali kormány baloldalival történő felcserélése. Most nem érdeke! Ha az ellenzék kormányra kerülése a közeljövőben következne be, nagy valószínűséggel valami olyan történne, ami 2003-ban már megtörtént. Csak nem a jobboldal, hanem a (most még szintén zűrzavaros) baloldal rendezésében. A megoldás kulcsa a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió krémjének kezében van.

Csak (politikai) halottkémként ne lennének oly bátortalanok!